2024. április 19., péntek

A menekültek megsegítése

Pályázat lakáskörülményeinek javítása céljából

A Köztársasági Menekültügyi Főbiztosság a menekültek lakáskörülményeinek javítására írt ki pályázatot, amelyen a kishegyesi önkormányzat 3 millió 580 ezer dinárt nyert. A menekültek és Marko Rovčanin polgármester a hétvégén írták alá a szerződéseket a pályázati eszközök felosztásáról.

– A pályázati pénz már néhány hete a rendelkezésünkre állt, de nem akartuk kiosztani azokat, míg le nem zajlanak a helyi választások. Még véletlenül sem akartuk azt a látszatot kelteni, hogy ezzel szavazatokat akar bárki is vásárolni. A több mint három és fél millió dinárral tizenöt család, vagyis összesen ötvennyolc személy lakáskörülményein tudunk majd javítani. A pályázati összegre egyébként jóval többen, összesen negyven család jelentkezett, de a Sonja Čelebić községi menekültügyi biztos vezette bizottság tizenöt esetben tartotta a legszükségesebbnek a segítséget. A munkát szemmel láthatóan jól végezték, mert a döntésre egyetlen megjegyzés sem érkezett – mondta a többi között a polgármester.

Marko Rovčanin a továbbiakban kiemelte azt is, hogy tartományi pénzt is nyert a község a vízszolgáltatás javítására benyújtott pályázaton, s ennek megfelelően Bácsfeketehegyen kidolgozzák egy új kút terveit, Kishegyesen bekötik a Híd utcai új kutat a hálózatba, Szikicsen pedig folytatják a vezetékek cseréjét.