2024. április 19., péntek

Két tornagyőzelem Békéscsabán

A szabadkai Champions női együttesei két első helyet szereztek és még gólt sem kaptak Békéscsabán, a IV. József Attila Lakótelepi Kupán. Az U15-ös csapat öt győzelmet jegyzett: a Mórahalmot 4:0-ra, a Méhkeréket 5:0-ra, az Oroszlányt 7:0-ra, a Békéscsabát pedig 4:0-ra verték Mićo Marijić lányai. A torna legjobb kapusa és gólkirálya is a szabadkai csapat soraiból került ki: előbbi címet Csizmadija Klaudia, utóbbit Milana Knežević érdemelte ki. Az U19-es korosztályban négy csapat nevezett, a végső győzelmet itt is a Champions szerezte meg. A lányok először a Szegedet (4:0), majd a Békéscsabát (5:0) és a Hódmezővásárhelyet (6:0) is két vállra fektették, és megérdemelten nyerték meg a tornát. A legeredményesebb játékos Vass Noémi, a Champions játékosa lett.

– Hét mérkőzést játszottunk, harmincöt gólt lőttünk és egyet sem kaptunk, így csakis elégedett lehetek ezzel a teljesítménnyel. Fontos, hogy csapataimból senki sem sérült meg, s már készülhetünk a december 22-ei bécsi tornára. Az osztrák fővárosban nagyon erős verseny elé nézünk. A mi csoportunkban a Vienna, a Kleinemunchen és a Landhaus kapott helyet, míg a másik csoportot a Maribor, az Erla, a Landhaus B és a Leoben csapatai alkotják – mondta Mićo Marijić, a Champions női csapatának edzője.

Bácskai gólok a Székelyföldön

December közepén rendezték meg a kézdivásárhelyi sportcsarnokban a IV. Székelyföldért Kupa elnevezésű kispályás labdarúgótornát, amelyen a Délvidék is képviseltette magát egy csapattal. A topolyai, gunarasi és zentagunarasi labdarúgókból összeállított együttes az első játéknapon legyőzte a Kolozsvár (3:1), valamint a Gyimes (2:1) csapatát is, és csoportelsőként jutott tovább. A második napon Horváth Rolandék előbb 2:1-re kikaptak az ARGO gárdájától, a gyergyószentmiklósiakat viszont később 6:0-ra verték, így végül is az ötödik helyen zárták a székelyföldi tornát.