2024. március 29., péntek

Amikor megnyílnak a képzelet titkos kapui

Átadták a temerini TAKT gyermekrajzpályázatának díjait

– Weöres Sándor költészete a lélek és a képzelet titkos kapuit is képes megnyitni értő olvasói és hallgatói előtt, és a gyermekek mindig is jól értették létigenlő, életörömöt hirdető üzenetét. Ezt bizonyítja mostani pályázatunk sikere is, a több száz pályamű, a változatos, ötletes, sőt nem egyszer kifejezetten átszellemült gyermekrajzok, melyek egyszerre dicsérik ifjú alkotóik szunnyadó géniuszát és tanítómestereik, pedagógusaik hozzáértését, hogy ezt a géniuszt tanítványaikban felismerték – mondta a többi között Csorba Béla, a temerini TAKT idei gyermekrajzpályázatának eredményhirdetésén, melyet szombaton ejtettek meg a helybeli Lukijan Mušicki MTK képtárában.

A díjazottak és a szervezők (balról) Ádám István, a TAKT elnöke, Faragó Orsolya, Papp B. Ferenc és Csorba Béla zsűritagok (Fotó: Ótos András)

A díjazottak és a szervezők (balról) Ádám István, a TAKT elnöke, Faragó Orsolya, Papp B. Ferenc és Csorba Béla zsűritagok (Fotó: Ótos András)

– A korábbi gyermekrajzpályázatok iránt megnyilvánult érdeklődést messze túlszárnyalta az idei, a zsűri legalább négy órán át igyekezett a beérkezett alkotások közül kiválasztani a legjobbakat – mondta a megnyitón Faragó Orsolya, a bírálóbizottság elnöke gratulálva a díjazottaknak. Weöres népszerűségének bizonyítéka ez, hiszen összesen 23 általános iskolából és két művelődési intézményből futott be a több száz alkotás.

Alkalmi kiállítás nyílt a legsikeresebb munkákból, továbbá átadták a szerény ajándékot és oklevelet a díjazottaknak. Az eredmény: 1. osztályosok: 1. Barát Emma, Hajdújárás, 2. Arnold Réka, Palics, 3. Kiss Roland, Magyarcsernye, 2. osztályosok: 1. Maksimović Andrej, Kúla, 2. Kasza Bernadett, Bácsgyulafalva, 3. Cinkler Leon, Szabadka, 3. osztályosok: 1. Albert Ivett, Szabadka, 2. Lukács Melissza, Temerin, 3. Szalai Noémi, Hajdújárás, 4. osztályosok: 1. Korhecz Viola, Palics, 2. Apró Kovačević Tia, Újvidék, 3. Barna Sára Dávid, Budiszava. Különdíjban részesült Sipos Vivien, Kishegyes és Milentijević Maja, Palics.