2024. április 20., szombat

Nagy az érdeklődés a magyar és szerb nyelv tanulása iránt

Az Óbecsei Ifjúsági Szervezet (BUM) az Óbecsei Népkönyvtárral együttműködve ingyenes szerb és magyar nyelvtanfolyamot szervezett Óbecsén. A kurzusok iránt óriási volt az érdeklődés, de sajnos mindkét csoportban csak 25-25, 15 és 30 év közötti fiatal kapott lehetőséget a nyelvtanulásra.

Aleksandar Đekić, a BUM elnöke elmondta: az ifjúsági szervezet igyekszik megoldást kínálni a fiatalokat érintő problémákra, ezért a köztük lévő nyelvi akadályok leküzdése érdekében szerveztek nyelvtanfolyamokat. A hallgatók zöme középiskolás vagy munkanélküli fiatal, de van közöttük logopédus, tanár és edző is, akik a kollégákkal és a diákokkal szeretnének jobban szót érteni azok anyanyelvén. Kevesen vallották azt, hogy azért tanulnak magyarul, mert magyar útlevéllel remélnek külföldi munkához jutni.

– A Tanuljunk együtt! elnevezésű projektum keretében meghirdetett tanfolyamokra nagy volt a túljelentkezés, ezért jövőre is felkínáljuk ezt a lehetőséget a fiataloknak, és tavaszra már haladó csoportokat is indítunk. Ezzel szeretnénk hagyományt teremteni – mondta el Đekić.

A Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság ötvenezer dinárral támogatja a Tanuljunk együtt – Učimo zajedno elnevezésű programot, melynek célja a tolerancián kívül a fiatalok munkába állásának a megkönnyítése.