2024. április 20., szombat
EGYHÁZASKÉR

Megújul az Ifjúsági Otthon

Egyházaskéren (Verbica), Csóka község legkisebb, mindössze 234 lakosú helyi közösségében megkezdték az Ifjúsági Otthon felújítását. Sajnos a megcsappant lélekszámú faluban nincs olyan közösségi épület, létesítmény, amely alkalmas lehetne a helybeli polgárok összejöveteleinek, rendezvényeinek a megtartására.

Ebből az elgondolásból a csókai Csóka építésügyi közvállalat beruházásával megkezdték az Ifjúsági Otthon renoválását. Az elhanyagolt állapotban lévő épület már évek óta nem töltötte be eredeti funkcióját. Amint azt Boris Ilić, az építésügyi közvállalat igazgatója elmondta, a felújítási munkálatok magukban foglalják az új ajtók és ablakok beszerelését, az épületről eltávolítják a régi vakolatot, és újravakolják, kicserélik az elektromos vezetékeket, felújítják és felszerelik a mellékhelyiségeket, valamint bevezetik az épületbe a központi fűtést. A tervek szerint a felújítási munkálatok tavaszra fejeződnek be.