A nyelv nem lehet akadály

Az újvidéki Szerb Nemzeti Színház és az Újvidéki Színház közös produkciójának bemutatója lesz vasárnap

Nagy Magdolna

2013. december 20., 07:36 >> 2013. december 20., 12:45

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Ritka bemutatóra kerül sor vasárnap az újvidéki Szerb Nemzeti Színház (SZNSZ) kamaratermében. Terék Anna Neka se jave najbolji/Jelentkezzenek a legjobbak! című abszurd tragikomédiájának színpadi bemutatóját tartják 17 órakor, Puskás Zoltán rendezésében, az előadás szereplői az Újvidéki Színház és az SZNSZ színművészei. Kétnyelvű előadásról van szó, melyet feliratoznak.

A produkció valójában a Vajdasági Színművészek Szövetségének a projektumaként jött létre, és több síkon is provokatív. Ennek ellenére nem az első közös produkció az Újvidéken működő színházak és a szövetség közreműködésében, aminek lesz még folytatása. Ebben bízik többek között Predrag Momčilović, a szövetség elnöke. A tegnap megtartott sajtótájékoztatón a kapcsolattartás fontosságát hangsúlyozta Aleksandar Milosavljević, az SZNSZ igazgatója, hangsúlyozva, hogy a nyelv nem lehet akadály két olyan, egy városban székelő művészeti intézmény között, melyek értékrendje rendkívül hasonló, és melyeket gyakorlatilag egy utca választ el egymástól. Vencel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója továbbszőve a gondolatot bejelentette, hogy a vasárnapi premier bevezetője, felvezetője lesz a két intézmény, a Szerb Nemzeti Színház és az Újvidéki Színház remélhetőleg gyümölcsöző és szorosabb együttműködésének, rövidesen ugyanis a két intézmény együttműködési szerződést ír alá, amivel intenzívebbé teszik kapcsolataikat. Az együttműködés bővítése kiterjed a tér, a kellékek, a kosztümök cseréjére is.

A vasárnapi bemutatóról Puskás Zoltán, Pongó Gábor és Milovan Filipović szólt az újságíróknak. Puskás szerint egy rendkívül érdekes szövegről van szó, pikáns témával. Azt feszegeti provokáló módon, hogy él-e a tolerancia ebben az országban akár politikai, szexuális, nemzeti vagy bármilyen más értelemben. – Érintjük a vegyes házasságok, a Vajdaságban fellelhető kultúrák hasonlóságának és különbözőségének kérdését, azt, hogy egymással, vagy egymás mellett élünk, mennyire gondolkozunk európai módon, mennyire vagyunk készek elfogadni az egyneműek házasságát, hol tartunk a másság elfogadásában – sorolta a rendező. Mint mondta, félő, hogy az előadás fogadtatása nem lesz olyan, mint szeretnék.

A színházi játékba bevonják a közönséget is. Aleksandar Milosavljević szerint a jó színház ismérve az, hogy jó kérdéseket tesz fel, ahelyett, hogy kiskorúsítaná a nézőt, és szájbarágva szólna hozzá. – Ez az előadás a jó színházi előadásokhoz sorakozik fel – adott hangot meggyőződésének az igazgató.

Az előadásban szerepet kapott: Pongó Gábor, Figura Terézia, Kőrösi István, Crnkovity Gabriella, Mészáros Árpád, Ábrahám Irén, Gombos Dániel, Huszta Dániel, Milovan Filipović.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége