2024. április 19., péntek

Borban a dél-szudáni lázadók

Az elnök tárgyalna, az ENSZ békítene, a lakosság mégis menekül

Hiába hitegeti a lakosságot Salva Kiir, dél-szudáni elnök, az országban nem nyugodott meg a helyzet a hét elején meghiúsult állítólagos puccs után sem. Sőt, a fővárosban, Dzsubában folytatódik a lövöldözés, néhol vidéken is harcok dúlnak.

Kiir államfő csapatai megpróbálják felszámolni a hatalom ellen fellázadt erőket, amelyeket a gyanú szerint Riek Machar, a nyáron félreállított alelnök mozgat a háttérből. A puccskísérlettel vádolt Macharhoz hű erők tegnap elfoglalták a Dzsubától kétszáz kilométerre északra fekvő Bort, a kulcsfontosságú vidéki városok egyikét.

A két politikus táborát törzsi ellentétek is szembeállítják egymással. Az elnök ugyanis a dinka népcsoport tagja, ellenfele, a jelenleg rejtőzködő exalelnök pedig a nuer etnikumhoz tartozik. A két törzs között már régóta ellenséges a viszony, korábban többször harcoltak egymás ellen. A dinkákat sokan azzal vádolják, hogy a politikai hegemónia megszerzése a fő céljuk.

Emiatt nem kizárt, hogy a konfliktus ismét a két legfontosabb etnikai csoport közötti véres leszámolássá fajul, polgárháborúba taszítva a Szudánból 2011-ben kivált és azóta önálló államként működő Dél-Szudánt.

A harcok miatt a szomszédos országok közül Uganda ideiglenesen lezárta a Dél-Szudánnal közös határát. Több állam, köztük az Egyesült Államok és Nagy-Britannia pedig elkezdte kimenekíteni nagykövetségi alkalmazottainak egy részét az országból.

Az utóbbi napok fegyveres összecsapásaiban már több, mint ötszázan meghaltak, közel ezren megsebesültek, és nagyon sokan kényszerültek elhagyni otthonukat. Az ENSZ jelezte, hogy a harcok elől már csaknem húszezren menekültek az általa fenntartott befogadó táborokba, az ország öt városában.

A fővárosban, Dzsubában, ahol a zűrzavaros állapotok miatt éjszakai kijárási tilalmat vezettek be, szintén sokan kerestek menedéket a világszervezet által működtetett központokban. Dél-Szudánban mintegy hétezer ENSZ-békefenntartó is állomásozik, de nem avatkoznak be a harcokba. A menekültek és a helybeliek közül sokan a fennhatóságuk alá tartozó létesítményekben húzták meg magukat.

Az erőszak terjedésének és a polgárháború megakadályozása érdekében Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár párbeszédre szólította fel a szembenállókat. Kiir elnök a válság lecsillapítása és a harcok mielőbbi beszüntetése végett szintén tárgyalást javasol volt helyettesének, Macharnak, aki azonban tagadja, hogy köze lenne a puccskísérlethez és a fegyveres összecsapásokhoz.

A kőolajban gazdag Dél-Szudánban már a nyár dereka óta rendkívül nagy a belpolitikai feszültség. Azóta, hogy Salva Kiir államfő menesztette a kormányt és Riek Machar alelnököt, aki indulni szeretett volna a következő elnökválasztáson. Machar félreállításának másik oka az lehetett, hogy diktátori módszerekkel vádolta meg az államfőt.

A leváltott Machar illegitim elnöknek nyilvánította Kiirt, aki szerinte azért emleget most puccsot, hogy ennek ürügyén megszabadulhasson a politikai ellenfeleitől. Mindazonáltal politikusok meggyilkolásáról nem érkezett hír az országból, de arról igen, hogy az államfő parancsára a héten letartóztatták a júliusban menesztett kormány több miniszterét. A hatalom azzal gyanúsítja őket, hogy részt vettek a puccs előkészítésében.

Kiir elnököt az utóbbi időben egyre élesebben bírálták politikai ellenfelei. Elsősorban azt rótták fel neki, hogy alig tett valamit az életszínvonal javításáért Dél-Szudánban, amely így továbbra is Afrika egyik legszegényebb országának számít.