2024. április 20., szombat

Ötezer hektárt nem adnak bérbe?

A zombori szociális-gazdasági tanács legutóbbi ülésén döntés született arról, hogy a restrukturálás alatt álló mezőgazdasági vállalatok rendelkezésére bocsátott, mintegy 5000 hektár szántóföldet ne bocsássák licitációra. A termelők egyébként 8000 hektárt vehetnek bérbe a környéken.

A gádori Graničar és a sári Aleksa Šantić mezőgazdasági vállalatok a restrukturálás kezdetétől immár harmadik éve Szerbia kormányának ajánlásával árverés nélkül tovább használják azokat az állami tulajdonban lévő szántókat, amelyeket korábban is műveltek. A város idén is ezen területek kivételezését terjesztette elő az állami tulajdonban lévő termőföld védelméről, rendezéséről és használatáról készített programjában, ám a mezőgazdasági minisztérium a kivételezésre vonatkozó előterjesztést nem hagyta jóvá.

A helyi önkormányzat egységes abban, hogy a szóban forgó 5000 hektárt meg kell hagyni a két vállalatnak, ezért a tanács úgy döntött, kérelmet intéz az illetékes állami szervekhez, hogy vegyék figyelembe az önkormányzat álláspontját.

Rajko Martić és Aleksandar Marotić, a gádori, illetve sári mezőgazdasági vállalat igazgatói elmondták, hogy az érintett területet már megművelték, bevetették, amire Vladislav Kronić, a városi közigazgatás gazdasági vezetője úgy fogalmazott, hogy súlyos katasztrófát okozna ezeknek a szántóknak az árverésre bocsátása.

A szociális-gazdasági tanács döntése értelmében az illetékes állami szerveket nem csupán írásban, hanem személyesen is megkeresik a pozitív döntés érdekében. Ebben annál is inkább bíznak, mert a kormány idén elfogadta a bajba jutott mezőgazdasági vállalatokat segítő programot, amiben egyebek mellett az áll, hogy ezek a vállalatok a restrukturálás befejezéséig használhatják az általuk korábban is megművelt állami földterületeket.