2024. április 18., csütörtök

Gyógyszertár épül Muzslyán

Tegnap megtörtént az alapkőletétele az új muzslyai gyógyszertárnak, amely a tervek szerint jövő év tavaszán nyílik majd meg. A munkálatok megnyitóján jelen volt Ivan Bošnjak, Nagybecskerek polgármestere, Srđan Nikolić, a nagybecskereki Központi Gyógyszertár igazgatója, valamint a helyi tanács és a civil szervezetek képviselői. A leendő létesítmény alapkövét Stanko Tratnjek muzslyai plébános szentelte meg.

Hosszú idő után ez lesz az első komolyabb beruházás a magyar többségű helyi közösségben. A 75 négyzetméteres új létesítmény a jelenlegi orvosi, gyermekorvosi és fogorvosi rendelők mellett épül fel, és nagyban megkönnyíti a betegek számára szükséges gyógyszerek beszerzését. Ahogy Hallai Zoltán tanácselnök mondja, az új gyógyszertár a szomszédos Lukácsfalva és Erzsébetlak lakosait is szolgálja majd. A muzslyai helyi közösségben élők számára pedig sokat segítene, ha a meglévő rendelők mellé egy laboratóriumot is létrehoznának, mert azzal az itt élők teljesen mentesülnének a városba való utazástól. Ezért a helyi tanács ezt besorolta a jövendőbeli tervei közé.

A gyógyszertár épületére három, a berendezésére pedig további kétmillió dinárt irányoztak elő. A munkálatok elvégzésére 150 napot hagytak a kivitelezőnek. Ha minden a tervek szerint halad, akkor az új muzslyai gyógyszertárat jövő év márciusának végén megnyithatják.