2024. március 29., péntek

A topolyai világbajnok

Mihájlovits Miklós megnyerte a finnországi fekvenyomó-világbajnokságot

Bizonyára ismerős Mihájlovits Miklós neve mindazok előtt, akik követik az erősember-versenyeket. Tavaly a Las Vegas-i világbajnokságon vett rész, idén pedig a finnországi Tamperében, a GPA (Global Powerlifting Alliance) által szervezett erőemelő- és fekvenyomó-világbajnokságon indult fekvenyomásban, sub masters kategóriában. A december 5-e és 8-a között megrendezett versenyen több mint 500 versenyző vett részt a világ minden részéről. Miki 117 kilóval mérlegelt be, és négy kísérletből kinyomta a 220 kilogrammot. Ezzel megdöntötte az eddigi 210 kilós világcsúcsot, és 30 kilogrammal rávert a második helyezett grúz versenyzőre, akinek a legjobb nyomása 190 kiló volt.

A topolyai világbajnok lapunknak elárulta, hogy kevés idő állt rendelkezésére a felkészülésre, hiszen sokáig úgy volt, hogy nem is nevez a bajnokságra.

– A világbajnokságra való felkészülésem rövidebb volt a szokásosnál, ugyanis májusban elmaradt az Európa-bajnokság, aminek Budapesten kellett volna lennie. A szervező két nappal a verseny kezdése előtt lemondta, és a mai napig senki sem tudja, hogy miért. Akkor még nagyon jó formában voltam, az utolsó héten 230 kilogrammal kinyomtam három ismétlést. Ez azt jelenti, hogy a versenyen kb. 240-re lettem volna képes. Nagyon összetörtem, amikor elmaradt, ugyanis életem legjobb formájában voltam. Minden szempontból nagyon rákészültem az Európa-bajnokságra, és úgy éreztem, hogy becsaptak. Még az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a versenyzést. A sportot semmiképp sem hagynám abba, azt életem végéig fogom folytatni. Végül a feleségemmel kivettünk egy kis szabadságot, és elmentünk nyaralni. A tengeren sikerült teljesen kipihennem magam, de amikor Damir Sabo barátom, a GPA szerbiai elnöke novemberben szólt, hogy Finnországban világbajnokság lesz, nemet mondtam neki. Persze, nem hagyott nyugodni a dolog, kicsit utánanéztem, és kiderült, hogy relatíve olcsón ki tudnánk jutni, és a hotelt is megúsznánk kevés pénzből. Végül úgy döntöttem, hogy indulok.

Ha novemberben értesültél a világbajnokságról, akkor valóban kevés időd maradt a felkészülésre.

– Öt hetem maradt, amikor eldöntöttem, hogy indulok. Először elmentem az edzőmhöz, Boško Stanisavljevićhez, és kikértem a véleményét, hogy ilyen rövid idő alatt fel tudok-e készülni. Ő ismeri a fizikumomat és az edzési módszeremet, és azt mondta, hogy ha beleadok mindent, akkor sikerül. Megbeszéltem a dolgot Liszka Péterrel is, és ő is azt mondta, hogy meg tudjuk csinálni, ha tényleg odafigyelek. Az edzések úgy zajlottak, hogy az alapedzést Topolyán csináltam, a nehéz nyomást pedig Zomborban Boškónál. Az első héten még keservesen nyomtam ki a 190 kilót, ami kicsit elbátortalanított, ugyanis 200 kilót korábban álmomban is kinyomtam. Boško megnyugtatott, hogy minden rendben lesz, és az útmutatása szerint végül sikerült megcsinálnunk.

A verseny előtt hány kilót tűztél ki magadnak célul?

– Amikor megtudtam, hogy sub masters kategóriában 210 kiló a világcsúcs, akkor arra gondoltam, hogy ezt mindenféleképp meg tudom csinálni. A versenyen elsőből 200 kilóval indultam, mert elég szigorúak voltak a bírák. Ez nagyon könnyen sikerült, ezért rögtön második nyomásból szerettem volna megdönteni a világcsúcsot, és rákértem 211 kilogrammot. Ez is sikerült, ekkor felmentem 216-ra, de végcélként már ott lebegett a szemem előtt a 220. A 216 is könnyen ment, és három sikeres kísérlet után kérhettem a negyediket. Mindössze 1 perc pihenőm volt a két nyomás között, de ez csak további motivációt adott, hogy azért is megmutassam. Sikerült kinyomnom, 5-6 másodpercet fönt tartottam súlyt, és a leengedést is lassan csináltam, úgyhogy a végén megdicsértek, hogy ez volt a bajnokság egyik legszebb nyomása – mondta el a fekvenyomó-világbajnok.

Miki tehát bravúrosat alakított a finnországi világbajnokságon, de amint beszélgetésünk elején megjegyezte, ott van benne még a 240 kilogramm is.

Jövőre Ausztráliában lesz a fekvenyomó-világbajnokság, és Miki szeretne ott lenni. Reméli, hogy szponzorai kitartanak mellette, s talán újakat is talál, ugyanis az ausztráliai út komoly költségekkel jár.

A topolyai sportoló részvételét az idei világbajnokságon a Pansport táplálékkiegészítőket forgalmazó cég, a topolyai Sat-Trakt vállalat és egy, a neve elhallgatását kérő helyi üzletember támogatta.