2024. április 25., csütörtök

Elavult szaktudás

A hivatalos statisztika szerint 760 000 munkaképes személy nem talál kenyérkereseti lehetőséget Szerbiában. A legutóbbi kimutatás szerint a munkanélküliség 27 százalék fölé emelkedett, de a nemhivatalos adatok ennél jóval magasabbra taksálják a munkahellyel nem rendelkezők arányát.

A választási kampányban a pártok az ígérgetések listáján mindig az első, rosszabb esetben a második helyen hangsúlyozzák, hogy a majdani hatalom birtokában mindent megtesznek a foglalkoztatás növelése érdekében. Persze ebből rendszerint semmi sem valósul meg, hiszen új munkahelyek nemigen nyílnak. Mi több, a régiek is folyamatosan szűnnek meg.

Mindezek ismeretében nemrégen valóságos sokkot okozott Németország belgrádi nagykövete, aki kerek perec kijelentette, hogy a Szerbiában működő német vállalkozások legnagyobb gondja a megfelelő munkaerő hiánya. Pedig a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint több mint 516 000 munkanélkülinek van szakképesítése. Csupán az autó- és a gépipar szinte már holnap alkalmazni tudna 4800, megfelelő képesítésű szakembert. Elsősorban iparosokra van szükség. Az is – látszólag – feloldhatatlan ellentmondás, hogy 22 000 munkanélküli szakmunkás éppen a gépkocsigyártásból került az utcára. Van közöttünk karosszérialakatos, motorszerelő, autóvillanyszerelő és fényező is dosztig, mégsem felelnek meg a kívánt követelményeknek.

Talán ennél is rosszabb a helyzet a fémfeldolgozó iparban. Összesen 96 000-ren, esztergályosok, marósok, technikusok, mi több, a tudományok doktorai keresik a munkát. Egy részük, annak reményében, hogy könnyebben jutnak valahol munkához, részt vettek a munkaközvetítő átképzési programjában, amire az állam az elmúlt három év alatt több mint 800 millió dinárt költött. Azt azonban aligha vették figyelembe, hogy tulajdonképpen milyen szaktudású emberekre van szükségük a Szerbiába betelepülő külföldi beruházóknak. Nem ritka eset ugyanis, hogy a pályázatra jelentkezőket a szakmai beszélgetés és a próbamunka után azzal bocsátják el, hogy „majd értesítjük a döntésünkről”, ami tulajdonképpen – legalábbis a legtöbb esetben – elutasítást jelent.

Arra is volt példa, hogy egy tucatnyi ívhegesztőt hívtak meg próbamunkára, s a szinte kizárólag frissen diplomázottak közül egy sem kellett, így a munkaadó kénytelen volt nyugdíjas szakembert alkalmazni.

Egyértelmű tehát, hogy az utóbbi két-három évtizedben valami nagyon félrecsúszott a szakemberek képzése terén.

Tudjuk, régebben, amikor még nem volt szégyen inasnak lenni, a fiatalok három napig iskolába jártak, majd ugyanennyi időt valamelyik üzemben, elismert mester felügyelete alatt tanulták a szakma gyakorlati fortélyait. Nos, lényegében ezt a képzési formát hiányolják most sokan, s ez az oka annak, hogy a kapitalista munkaadók jóformán semmibe veszik a hangzatos tanulmányi eredményről tanúskodó diplomát, és elsősorban azt akarják látni, hogy a pályázó mit tud a konkrét munkahelyen.

Persze most legkönnyebb mindent az oktatási minisztérium nyakába varrni, hiszen ők szabják meg, hogy milyen iskolák nyílhatnak és azokban a tanárok milyen tanterv szerint kötelesek oktatni. Pedig a valódi ok éppen a politikai csúcson keresendő. Az utóbbi negyed században Szerbia ipara szinte kizárólag lejtmenetben volt. A létező gyárakban ósdi módszerekkel és felszereléssel termeltek, tehát nem volt szükség új, korszerű, nemzetközileg is versenyképes tudásra.

Valamikor a szerbiai mesterek bárhol Európában megállták a helyüket. Ma már csak egy-egy munkaszakaszra tanítják be a németek, svédek, franciák…, s ezt a feladatot az elvárt szinten teljesítik is. Ha azonban egy komplikált, a mi környezetünk számára jórészt ismeretlen fázis elé kerülnek, egyszerűen megáll a tudományuk.

Ennek ellenére mi még mindig szégyelljük feléleszteni az inasrendszert, a gyerekek fejét pedig az iskolá(k)ban mindenféle haszontalan tudással igyekezünk preparálni. Csoda-e hát, hogy egyre jobban lemaradunk a világ mögött, s ipari termékeinket ma már elsősorban a fejletlen országokban tudjuk piacra dobni?

Ha tehát a fejlettek nyomába akarunk eredni, minél előbb le kellene koppintanunk a korszerű gazdasággal, pontosabban iparral rendelkezők gyakorlatát, és felhagynunk az elavult szaktudás további erőltetésével.