2024. március 28., csütörtök

Egyszer bekötőutak is lesznek...

A belgrádi EU-küldöttség irodájában megerősítették: december végéig meghirdetik azt a versenypályázatot, amelyen kiválasztják, melyik vállalat építi az új betonhíd bekötőutait. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Újvidék biztosan megkapja azt az ötmillió eurót, amelyet az EU már egy ideje a híd építésére tartogat.

– Kérdéses volt, sikerül-e beszerezni a szükséges engedélyeket és dokumentumokat, hogy idejében meghirdethessék a versenypályázatot, mert az említett ötmilliót jövő júliusig fel kell használni – mondták az EU-küldöttség belgrádi irodájában.
Itt arról a főprojektumról van szó, amely magában foglalja az összes engedélyt és a szükséges tervdokumentációt ahhoz, hogy a híd körül megépíthessék a bekötőutakat. Az volt a fő bökkenő, hogy a bekötőutak területén a földterületek nem a város tulajdonában voltak, hanem köztársaságiként lettek bejegyezve, ezt azonban végül is sikerült korrigálni.
A versenypályázat elkészítésével egy francia vállalatot bíztunk meg, ők minden szükséges dokumentumot és engedélyt beszereztek – erősítették meg az EU-küldöttség irodájában.

A bekötőutak 35 000 négyzetméteren helyezkednek majd el, épül egyebek mellett egy fölüljáró és egy körforgalom is. Úgy tervezik, hogy egy elágazásnak is helyet hagynak, mert még egy hidat akarnak építeni Šangaj település mellett, és erről az elágazásról csatlakozhatnak majd a másik híd irányába tervezett útra – írja a Novosti napilap.
Bár a bekötőutak kivitelezőjét jövő júniusig kiválasztják, nem biztos, hogy azonnal elkezdődhetnek a munkálatok. A bekötőutak helyén illesztik össze jelenleg a híd íveit, és mivel a munkálatok több mint egy évet késnek, kérdéses, hogy jövő nyárra felszabadul-e a terület.

Az EU-misszió irodájában sem tudták megmondani, mikor fejezik be a Žeželj-hidat. Eredetileg novemberre tervezték a megnyitást, de a híd még nagyon messze van a befejezéstől.
– Már az építkezések kezdete is egy évet késett, így természetesen távoli még a befejezés – mondták az EU-misszió irodájában.
Azok a híresztelések, amelyek szerint új kivitelezőt keresnek a Žeželj-híd megépítésére, nem valósak, az Azvi–Taddei–Horta Coslada olasz–spanyol konzorcium marad a munkálatok kivitelezője.