2024. március 29., péntek

A munkás nem rabszolga!

Több ezren tiltakoztak a fővárosban az új munkatörvény és csődtörvény ellen

Az Emberi jogok világnapjára hirdette meg az új szakszervezeti tömörülés, a Szerb Szakszervezeti Front az első nagyobb tiltakozását, amelyen azt követelték, hogy vonják vissza a javasolt módosításokat a munka törvénykönyvében és a csődtörvényben. A felszólalók szerint a kilátásba helyezett változtatások elfogadása rabszolgasorba juttatná a dolgozókat.

A Szerbiai Képviselőház épülete előtt rövid performanszot tartottak a demonstrálók, amelyen a munkások rabláncra fűzve jelentek meg. A tiltakozók azt követelték, hogy vonják vissza a tervezett módosításokat, oszlassák fel a Szociális-gazdasági Tanácsot. Ez a munkaadók, a kormány és a két legnagyobb szakszervezet képviselőit tömörítő háromoldalú testület ugyanis szerintük „illegitim”, majd kezdődjön el egy valóban széleskörű országos szociális párbeszéd a kérdésről, amelybe a Szerb Szakszervezeti Frontot is bekapcsolják.

– A javasolt törvénnyel a munkásokat rabszolgává alacsonyítanák le, a tervezett változtatások szerint ugyanis „megszűnik a váltásban való munka, az éjjeli munka, de maga a munkaidő is”– mondta Ivica Cvetanović, a Szabad Szakszervezetek Konföderációjának elnöke, aki szerint csak az utóbbi három évben Szerbiában több mint 400 ezer ember maradt munkahely nélkül.

A szakszervezeti vezető szerint a lehető legrosszabb döntés az úgynevezett rugalmas munkavállalás gyakorlatának bevezetése volna. Ez ugyanis azt eredményezné, hogy a fiatalok a jövőben nem is reménykedhetnének abban, hogy állandó munkaviszonyhoz juthatnak.

– Ez olyan munkatörvény, amelyet az Amerikai és a Német Gazdasági Kamara, valamint a hazai mágnások érdekeinek kielégítésére írtak. Azt az üzenjük innen az illetékeseknek, hogy ez az utolsó alkalom a párbeszédre köztünk és a kormány között, abból a célból, hogy e párbeszéd révén elfogadható törvényjavaslat születhessen! – mondta Cvetanović.

– A kormány azokat a vállalatokat, amelyekben dogoztunk és amelyek még a szüleink munkájából épültek, aprópénzért eladta a tájkunoknak, most pedig azt szeretné, hogy rabszolgákká váljunk! – jelentette ki Glišo Vidović, a Szerb Belügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, aki megelégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy most első alkalommal a rendőrök is együtt tiltakoznak a polgárokkal.

Željko Veselinović, a Sloga Szerbiai Egyesült Szakszervezetek elnöke szerint az emberi jogok világnapján több mint tízezren gyűltek össze, hogy tiltakozzanak az elfogadhatatlan módosítási javaslatok ellen. Veselinović úgy véli, hogy a munkatörvény-javaslat nem kerülhet be újévig a parlamenti döntéshozatalba, ugyanis ez még csak a tiltakozások kezdete.

– Ha a kormány nem vonja vissza a tervezett módosításokat a munka törvénykönyvében és a csődtörvényben, akkor általános sztrájkkal számolhat az ország egész területén! – üzente.

Az október 29-én megalakult Szerb Szakszervezeti Fronthoz a Szabad Szakszervezetek Konföderációja, a Sloga Szerbiai Egyesült Szakszervezetek, a Szerbiai Ipari Szakszervezet, a Szerb Belügyi Dolgozók Szakszervezete és a Szerbiai Nyugdíjasok Egyesült Szakszervezete tartozik. Állításuk szerint az érdekképviseleti csoportosulás 350 ezer tagot számlál. Szerbiában a szakszervezeteknek összesen 550 ezer bejegyzett tagjuk van.