2024. március 28., csütörtök

Támogatás felszerelésre, képzésre

A topolyai Mezőgazdasági Iskolában jártunk

A topolyai Mezőgazdasági Iskola, amelynek műszaki felszereltsége nemrégiben új fénymásológéppel bővült, adott otthont a hétvégén a helyi Csabai Károly Pedagógus Egyesület által szervezett akkreditált, kétnapos továbbképzésnek, amelynek programjába csaknem ötven tanár kapcsolódott be.

A Csabai Károly egyesület 2013 szeptemberében pályázott a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárságnál, annak az általános és középiskolai oktatásban megvalósuló programok és projektek részfinanszírozása céljából megjelentetett pályázatán.
– A sikeres pályázás okán a pedagógus-egyesület 90 000 dináros támogatásban részesült, amellyel egy 16 pontot érő akkreditált szemináriumot tudtunk finanszírozni. A képzés, vagyis a szeminárium Az oktatási módszerek az elmélet és a gyakorlat között elnevezést viselte. Az esemény december 7-én és 8-án valósult meg a Mezőgazdasági Iskolában, amely középiskola tanári karából 28 résztvevő volt jelen. A Csáki Lajos Általános Iskolából hét, a Nikola Tesla iskolából öt dolgozó csatlakozott a hallgatók sorába, a Dositelj Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskolából négy tanár vett részt a szemináriumon. A képzést Jelena Kriš Piger és Zdenka Ivković újvidéki pedagógusok tartották – osztotta meg velünk Lovra Szabolcski Irén, a pedagógus-egyesület vezetője.

– A meglevő fénymásolónk már igen elhasznált állapotban van, sűrűn kell javíttatni. A Magyar Nemzeti Tanács 2013 októberében kiírt egy pályázatot, ami az oktatás területét célozta meg, és a keretein belül volt lehetőség felszerelés beszerzésére. Iskolánk élt ezzel a lehetőséggel, és egy új Canon IR2520 fénymásolót igényelt. Köszönve az MNT-nek, amely szerv 90 000 dinárt bocsátott a rendelkezésünkre, a fénymásolót október végén sikerült beszereznünk. Az eszköz nagy segítséget nyújt tanárainknak és az iskola tanulóinak egyaránt. Egyfelől lehetővé teszi az oktatásügyi minisztérium által előírt és megkövetelt dokumentáció nyomtatását, éves és operatív tervek, óravázlatok elkészítésénél is segítséget nyújt. Másfelől diákjainknak megkönnyítjük a tanulás folyamatát is, mert a fénymásológép segítségével különböző segédanyagokat tudnak előkészíteni az órákra. Emellett tanügyi dolgozóink a tudásfelmérőket is nyomtatott formában tudják kiosztani a diákok között – újságolta lapunknak legutóbbi nyertes pályázatuk hírét Tóth Tibor, a Mezőgazdasági Iskola igazgatója.