2024. március 29., péntek

Politikai döntés született Adán

Világos Tibor, a VMSZ frakcióvezetője szerint a DP nem akarta megszavazni a kezdő vállalkozóknak az adókedvezményt

A VMSZ-frakció még szeptemberben benyújtott az adai képviselő-testületnek egy határozatjavaslatot, amely alapján a kezdő vállalkozók adókedvezményben részesülnének. A javaslat a testület november 28-ai ülésén került a képviselők elé, de a Demokrata Párt frakciója jogi és formai hiányosságokra hivatkozva kérte levételét a napirendről. Világos Tibor, a VMSZ frakcióvezetője tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a községi képviselő-testületben politikai döntés született, miután a Demokrata Párt nem akarta megszavazni az adókedvezményeket, ezért kifogásként a javaslat kidolgozatlanságára hivatkozott.

– A VMSZ-frakció szeptember 6-án benyújtott az adai képviselő-testületnek egy javaslatot, amely adókedvezményt biztosítana a leendő vállalkozóknak, akiknek így három éven át a környezetvédelmi és a kommunális illeték, valamint a telekhasználati térítmény 25, 50 és 75 százalékát kellett volna fizetni – magyarázta Világos Tibor. – A tervezetet a szeptember 26-ai ülésen nem tűzték napirendre, hanem majdnem három hónappal később került a képviselők elé a november 28-ai 15. ülésen, utolsó előtti napirendi pontként. Az ülésanyagból hiányzott a községi tanács, a bizottságok és a testület szakszolgálatnak véleményezése, amely alapján állítható, hogy a hatalom komolytalanul viszonyult a javaslathoz. A beadvány jogilag és formailag biztosan rendben volt, a javaslat helyénvalóságát pedig a demokrata hatalom is elismerte. A javaslatról azonban nem Nacsa Istvánnak, a DP frakcióvezetőjének kellett volna véleményt mondania, hanem a szakszolgálatnak. Továbbá felvetődik, hogy az elmúlt három hónapban mit csinált a községi tanács, miért nem foglalkozott ezzel az üggyel. Ha ők is érdekeltek lettek volna, akkor jobbá lehetett volna tenni a javaslatot – közölte a VMSZ frakcióvezetője, aki szerint mulasztást követett el a községi tanács és a testület szakszolgálata is.

Mint mondta, az önkormányzati hatalom felelőssége is felmerül, hogy miért nem utalta vissza a jogilag és formailag alkalmatlan javaslatot, továbbá akar-e egyáltalán segíteni Ada község polgárainak, vagy a monopolhelyzetben lévő egyéneket támogatja. Világos Tibor megjegyezte, hogy a hatalom részéről egyelőre nem kaptak arra választ, amit azonban elvárnak, hogy milyen formai és jogi hiányosságokat kellene pótolni a javaslatban.