2024. április 18., csütörtök
A LOUNGE KÁVÉZÓBAN TÖRTÉNT TŰZESETÉRT

Az állam a felelős

Az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság vonatkozó döntésének értelmében a szerb állam köteles kártérítést fizetni a Lounge kávézóban 2008-ban meghalt fiatalok szüleinek, hozzátartozóinak, átélt lelki fájdalmak okozása miatt. A kávézóban kiütött tűz sérültjeinek is állami pénzből fizetnek majd kártérítést.

Vladimir Beljanski, a bennégett fiatalok hozzátartozóit képviselő ügyvéd elmondta, hogy az újvidéki városi szolgálatok felelősségét még egyszer felülvizsgálja majd a bíróság. Közölte, ez az első eset, hogy rámutattak az állam felelősségére is. A bíróság megállapította, hogy a leégett Lounge kávézót szabályszerűen bejelentették, regisztrálták, ennek ellenére az illetékesek egyetlen ellenőrzést sem végeztek el a tűzbiztonság felmérésére. A felelősség a belügyminisztérium keretében működő védelmi és mentési szektort terheli.

Az elsőfokú ítélet megállapítja, hogy az önkormányzati szolgálatokat is felelősség terheli. A Fellebbviteli Bíróság úgy döntött, hogy ezt a tárgyat újratárgyalják majd.
Az áldozatok hozzátartozói személyenként másfél millió dinárt kapnak az átélt lelki fájdalom miatt, a tűz túlélőinek kétmillió dinárt fizetnek majd ki kárpótlásként.

A hozzátartozók a tragédia óta mindenféle módon követelik, hogy állapítsák meg a személyes bűnvádi felelősséget is, azaz, hogy nevezzenek meg vétkes személyeket. Az ügyészség mostanáig nem tett lépéseket ebben az irányban.