2024. március 29., péntek

FigyElek újra Topolyán

Akkreditált továbbképzés a NIDUS szervezésében

A Figyelő figyelem elnevezésű akkreditált továbbképzés része a NIDUS Együtt a Gyermekek Fejlesztéséért Egyesület egyéves – a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű programjaként, a Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló – esélyegyenlőségi programsorozatának. A továbbképzésen, amely a 2012-ben kiadott Figyelem! Én már figyelek! című könyv tartalmához illeszkedik, kétszáz pedagógus: osztálytanító, óvónő, tanügyi szakmunkatárs vesz részt a 2014 márciusáig tartó időszakban.

Csernik Ilma pedagógus és Jelacsik Sutus Ágota logopédus, a NIDUS egyesület alapítótagjai, szakemberei vezették a topolyai továbbképzést is, amely az esélyegyenlőségi program keretében szervezendő tíz programból álló sorozat ötödik állomása volt. Kishegyesen, Bácskossuthfalván, Adán, Óbecsén már a 2013 márciusában induló program keretében részesülhettek pedagógusok az akkreditált továbbképzésben.
– A képzés folyamán a figyelem, a figyelni tudás képessége van a középpontban. Három nagyobb egységből áll képzésfolyamatunk, amely előadás és írásos segédanyag nyújtásán kívül gyakorlatok felvonultatását is magába foglalja, beszélgetésre, a résztvevők saját élményeinek megosztására is ösztönöz. A többi között arról szólunk, miért is változott meg a figyelem, hogyan hat például a gyermekek fejlődésére, milyen idegrendszeri változásokat eredményez a digitális kor. A mozgás fejlődéséről is lesz szó, arról, hogy mely fázisok maradhatnak ki a mai kor gyermekénél a fejlődési folyamat során, és miért. Az érzékelés, az észlelés és a beszéd, az emlékezet területére is összpontosítunk, azt válaszoljuk meg, ezekre hogyan hat a figyelem, és ők miként hatnak egymásra. Olyan gyakorlatsorokat állítottunk össze, amelyek segítségével a pedagógusok közvetlenül megtapasztalhatják, átérezhetik, mit él át egy figyelemzavaros gyermek, miért is nehéz számára felfogni a külvilág ingereit – foglalta össze a helyszínen Jelacsik Sutus Ágota.

A Nidus Egyesület a gyerekek érzelmi kompetenciáinak fejlesztését is céljának tekinti, és szüleik folyamatos képzésére is fókuszál. A topolyai továbbképzés egyik résztvevője volt Varga Arabella, a Nikola Tesla Általános Iskola pszichológusa, aki a Nidus rendezésében 2013 októberében szervezett Figyelj jól! elnevezésű nyílt napon – Hajnal Beer Boglárka pedagógus segítségnyújtásával – tartott képzést szülők részére. A családi tanácsadással, családsegítéssel is foglalkozó Varga Arabella szerkesztette a Figyelj rám, figyelek rád! néven futó, szülőknek szóló programot, amelyet ekképpen jellemzett:

– Elsősorban a szülői nevelési stílusokat és azok hosszú távú következményeit tartja szem előtt. Célja: a résztvevők megismerjék az eltérő nevelési stílusokat, felismerjék, melyek a hatékonyak, miképpen tudják nevelési tevékenységüket módosítani, hogy az a gyermekük személyiségének, problémáinak, temperamentumának a leginkább megfeleljen.