2024. április 18., csütörtök

Soha jobbkor!

Termetes, kilón túli menyhalak a törökbecsei gát alatt

Ha a tájainkon fogott menyhal egy kilónál nagyobb, akkor hatalmasnak számít, ekkorák ugyanis ritkán kerülnek horogra. A másfelesek azonban már az álomszférába tartoznak. A törökbecsei duzzasztó alatt az elmúlt hétvégén pedig ekkorákat is szákoltak a horgászok. Mellettük a kilósak immár kicsiknek tűntek. Sajátságos horgász-relativitás.

A nagy menyhalak idénye a szóban forgó vidéken nagyjából decemberre esik – az első jelentős vízhőmérséklet-csökkenéssel szokott bekövetkezni –, nagyjából decemberben. Januárban és februárban többnyire csak az apraja szállingózik. Kivétel van, a szabály azonban marad. Most is beigazolódott.

Bár részletes, minden apróságra kiterjedő tárgyilagos beszámoló az esetről nem érkezett, euforizáló telefonhívásból annál több volt. A kiadós menyhalszüret láttán még a helybeli szaktekintélyek is enyhén szólva eldobódtak.

A termetes menyhalak túltengése azonban soha jobbkor nem érkezhetett. A szóban forgó vidéken – Tiszakedvelők 63-as Klubja név alatt – egy tettrekész társaság működik, amelynek feltett szándéka, vagy ha úgy tetszik célkitűzése a vidék népszerűsítése. Ennek céljával egyszer már szerveztek nemzetközi menyhalfogó versenyt, amely olyan emlékezetes bulivá fejlődött, hogy a régió azóta is róla regél. Aki volt az elsőn, azonnal be akarta írni határidőnaplójába a második verseny időpontját is. Csak éppen nem tudta, mikor lesz. Most már tudjuk: december 27-én és 28-án. A tavalyi verseny fénypontja – azok miatt mondjuk, akik tavaly lemaradtak róla – a Tisza-parti disznótor volt... meg minden, ami azzal jár. Az öt-hat órás verseny pedig két napig tartott. Olyankor, amikor más horgászrendezvény a Kárpát-medencében talán nincs is.

A dicsérő szavak, és a visszatérésre vonatkozó ígéretek ellenére a szervezők sehogyan sem tudtak napirendre térni afelett, hogy a menyhalzsákmány nem ütötte meg a szervezés színvonalát. Már akkor elhatározták, hogy a második nemzetközi versenyt – a tájainkra jellemző decemberi ünneptúltengéssel dacolva – ebben a hónapban tartják meg. A naptár úgy hozta, hogy egyetlen alkalmas hétvége maradt. Mégpedig a Gergely-naptár szerinti karácsony és Szilveszter napja között. Az elmúlt hétvége menyhalzsákmányát figyelembe véve, alighanem jól saccoltak, és megfelelő vízállás esetén a célhal kapókedve is megüti a rendezvény színvonalát. A rendelkezésre álló adatok szerint a hangulatáról elhíresült rendezvény, amelynek tavaly egy magyarországi különítmény kölcsönözte a nemzetköziséget, az idén romániai és még néhány nemzet képviselőivel bővül. A menyhal pedig máris felpörgette kapókedvét.