2024. április 20., szombat
CSELGÁNCS – MAGYARKANIZSA

Ország Dávid Vajdaság bajnoka

November 23-án Rumán rendezték meg Vajdaság egyéni cselgáncsbajnokságát a 2003-ban született és fiatalabb korosztálynak.

Ezen a megmérettetésen 250 versenyző vett részt, köztük a Partizan Magyarkanizsa–Orom–Oromhegyes három versenyzője Vadász Károly edző és Vadász Anna segédedző vezetésével. A versenyzők az idén is méltóképpen képviselték a klubot és a községet. Ország Dávid (+50 kg) a 2013-as évben rátette az i-re a pontot, a munkának meglett az eredménye, és az év végére aranyérmet szerzett. Dávid mind a négy mérkőzést 10 ponttal (iponnal) nyerte meg. Stefan Tolićnak (22 kg) a tavalyi bajnoki cím után az idén meg kellett elégednie a bronzéremmel, mivel az elődöntőben vereséget szenvedett rumai ellenfelétől, így a vigaszágon nyertes meccsel érkezett az előkelő harmadik helyre. A Partizan harmadik versenyzője, Madarász Martin az ötödik helyen végzett.