2024. április 20., szombat

Így kerülhető el a görög forgatókönyv?

A parlament hozzálátott a javasolt pénzügyi törvénycsomag megvitatásához

A költségvetési rendszerről, a nyugdíj- és rokkantsági biztosításról, a jövedelemadóról, a dohányilletékekről, az áfáról, a jogi személyek nyereségadójáról, az adóeljárásról, a kötelező szociális biztosításról, az állami hivatalnokok béreiről és a közszféra foglalkoztatottjai nettó keresetének csökkentéséről szóló törvénymódosítási javaslatokkal, továbbá központi témaként a jövő évi költségvetéssel is foglalkozik a parlament kedden megkezdett ülésen, melyen a hatalmi koalíciónak több ízben is gondjai akadtak a határozatképes létszám szavatolásával. Végül Vuk Jeremić független képviselő „segítette ki” a kormánypártokat, véleménye szerint ugyanis nem a parlament határozatképességének az ellehetetlenítésében rejlik az ellenzéki politizálás lényege.

A pénzügyi törvénycsomagot Lazar Krstić pénzügyminiszter részletezte a képviselőházban. Elmondta, hogy szociális felelősségtudattal meghatározott intézkedések ezek, melyeket muszáj végrehajtania az államnak a görög forgatókönyv elkerülése érdekében. Az állam, mint mondta, határozottan fel kíván lépni a szürkegazdaság visszaszorítása és a magas költségvetési hiány lefaragása érdekében. A mínusz most a bruttó hazai termék 7,1 százalékát teszi ki, ami továbbra is rendkívül magasnak számít, emiatt számos kritika érte a pénzügyi tárcát. A tárcavezető álláspontja azonban az, hogy a hiány még magasabb, 9 százalék körüli lett volna a foganatosított intézkedések nélkül.

A módosítási indítványokról szóló vita során a vajdasági parlament által elfogadott azon javaslatokat is napirendre tűzik, amelyek az alkotmányos minimumot kívánják a tartomány számára kieszközölni.