2024. március 29., péntek

Bangkoki kormányellenes tüntetések

A rendőrség közbelőtt

Az egy hete tartó tömegdemonstrációk során először erő alkalmazásával szorított vissza a rendőrség kormányellenes tüntetőket tegnap Thaiföld fővárosában. A kormány székházánál csak könnyfakasztó gránátokkal, vízágyúkkal és gumilövedékekkel tudták meghátrálásra kényszeríteni a több mint ezer, mindenre elszánt tüntetőt, akik rohamra indultak, s kövekkel, műanyag vizespalackokkal és egyéb tárgyakkal dobálták az egyik bejáratot védő, betontömbök és szögesdrótkerítés fedezékében tömörülő rohamrendőröket. Néhány kilométerrel arrébb, a rendőrség országos központjánál hasonló módon verték vissza a tüntetőket a rendőrök.

A kormányellenes tüntetők vezérei a vasárnapot a győzelem napjának hirdették meg, s felszólították híveiket, hogy az „államhatalom népi megdöntése” keretében foglalják el a miniszterelnöki hivatalt és tíz más kormányzati hivatalt, hat televíziós állomást, valamint a rendőrségi központokat. A rendőrség közlése szerint Bangkokban nyolc helyszínen mintegy 30 ezer tüntető gyűlt össze. Múlt vasárnap még több mint százezren vonultak az utcákra.

A hatóságok cáfolták, hogy Jinglak Sinavatra miniszterelnök külföldre távozott. A kormányfő tegnap reggel az egyik bangkoki rendőrségi központban tartott tanácskozásokat, ám sajtótájékoztatóját lemondták és sürgősen elvitték egy meg nem nevezett helyre, amikor kiderült, hogy több száz tüntető vette körül az épületegyüttest, s néhányan pár percre be is jutottak.

Az eddig túlnyomórészt békés kormányellenes tüntetések szombaton új, drámai fordulatot vettek azzal, hogy erőszakba torkollottak az események. Bangkok egyik stadionjánál a kormánypárti és kormányellenes tüntetők tízezrei egymásnak estek, s a kések mellett lőfegyverek is előkerültek. Egyes források szerint kettő, mások szerint három ember vesztette életét, ötvennégyen pedig megsebesültek az összetűzésekben.

A kormányellenes tüntetőket – az ellenzéki Demokrata Párthoz közelálló konzervatív polgárság és a szélsőséges királypárti csoportok heterogén táborát – az köti össze, hogy mélységes gyűlöletet éreznek a miniszterelnök bátyja, a falusi szegények szemében hős Thakszin Sinavatra korábbi kormányfővel szemben. Azzal vádolják Thakszin Sinavatrát, hogy valójában ő irányítja a kormányt.

A demonstrációkat egy törvénytervezet váltotta ki, amely amnesztiát adott volna a dubaji száműzetésben élő Thakszinnak, akit 2006-ban a hadsereg hasonló tömegtüntetések után távolított el a kormányfői székből, később pedig két év börtönre ítélték korrupció vádjával. A törvényjavaslatot azóta az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette, a kormány pedig visszavonta, de ez sem csillapította a tüntetők haragját.