2024. március 29., péntek

Igazgatóválasztás a közvállalatokban

Az adai képviselő-testület megszavazta a jövő évi vagyonadókulcsot

A községi képviselők a testület csütörtök esti ülésén elfogadták az ingatlanokra vonatkozó 2014-es vagyonadókulcsot. A leglényegesebb módosítás a korábbi határozathoz képest, hogy a magánszemélyek számára a szántóföldek után a legmagasabb 0,3 százalékról 0,1-re csökkentették az adót. Az üzleti könyveket vezető jogi személyek adója 0,4 százalékos lesz, ami a legmagasabb kiszabható érték. A magánszemélyek számára az adóalaptól függően 0,4 és 2 százalék között alakul a vagyonadó.

A testület hatályon kívül helyezte a telekhasználati térítményt is, ami beépült a vagyonadóba. Továbbá a vagyonadó megállapításához meghatározta az ingatlanok négyzetméterenkénti átlagárát, ami változatlan maradt. Egyúttal erre vonatkozóan megszabták az ingatlanok amortizációs kulcsát a magánszemélyek számára, illetve négy zónát alakítottak ki Ada községben, valamint meghatározták a jogi személyek ingatlanjaira a szorzókat, amely 1 és 0,3 százalék között alakul zónától függően.

A képviselők emellett elfogadták a községi költségvetés kilenchavi megvalósulásáról szóló jelentést. Eszerint szeptember végéig a költségvetés 62,4 százalékban valósult meg, vagyis a tervezett 526 millió dinárból 328 millió. Majd átütemezték a költségvetést, amelynek a tervezett összegét a korábbihoz képest lecsökkentették, mégpedig 520 millió dinárra.

A testület továbbá határozatot fogadott el a községi közvállalatok igazgatói kinevezésének módjáról. Ezt követően jóváhagyták a Standard kommunális közvállalat és az Adica üdültetési közvállalat igazgatójának megválasztásáról szóló pályázat közzétételét. Emellett a testület ismét módosította a szennyvízcsatorna kiépítésére vonatkozó határozatot. Eszerint minden ingatlantulajdonosnak kötelező rákapcsolódni a szennyvízhálózatra, amennyiben ezt lehetővé teszik számára, valamint kötelező aláírnia az erre és a társfinanszírozásra vonatkozó szerződést is.

Az ülésen beiktatták a képviselők közé a moholi Nagy Józsefet, a Demokrata Párt tagját, miután elődje, az adai Szabó Oszkár lemondott képviselői mandátumáról.