Fehértemplomi könnyek

Mák Ferenc

2013. november 29., 18:15

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Herczeg Ferencet szigorú, de előrelátó édesapja 1879-ben íratta be a fehértemplomi főgimnázium hatodik osztályába, majd három évvel később sikeresen érettségizett. Írói pályája során mindvégig szeretettel emlékezett a Néra partján eltöltött évekre, „sohasem hallottam annyi nevetést, éneket és pohárcsengést, mint ott lenn” – írta később a visszaemlékezésében. S ha visszanézett a szőlővel beültetett fehértemplomi dombokról, láthatta a verseci Várhegyet is, amely a reggeli verőfényben éppen olyan lila színben úszott, mint a Róma feletti hegyek az itáliai napsütésben, s ez valahogyan békévé oldotta azt a szembenállást, amely a két város – Versec és Fehértemplom – között az évtizedek során kialakult. A verseci polgárok ugyan lenéző kézlegyintéssel elintézték: „Fehértemplom lenn van a határszélen, ahol a farkasok jóéjszakát kívánnak egymásnak”, mégis némi irigységgel vették tudomásul, hogy a kisvárosnak katonai helyőrsége, lovas- és gyalogos ezredparancsnoksága, állami főgimnáziuma, királyi törvényszéke és számos olyan polgári egyesülete volt, amelyekre „epekedve és irigykedve” gondoltak a verseci bürgerek. A fehértemplomiak mindezeket a földi javakat Ferenc József atyai jóindulatának köszönhették, „őfelsége ugyanis a határőrvidék polgárosítása alkalmával ügyelt reá, hogy rövidséget ne szenvedjenek az ő kedvelt granicsár hívei”. Mindamellett szorgalmas svábok voltak a fehértemplomiak is, ám ők napközben csak azért dolgoztak a kifulladásig, hogy alkonyat után annál felszabadultabban mulathassanak. Ez adott alapot ama sajátos „fajkarakterológiai” meghatározásnak, mely szerint a verseciek csak azt a bort itták meg maguk, amit eladni nem tudtak, a fehértemplomiak pedig azt adták el, amit meginni nem tudtak.

Pedig akkortájt – az 1870-es években – nem volt könnyű a fehértemplomi szőlősgazdák élete sem, a mintegy száz éve elfogadható jólétet biztosító szőlőket a filoxéra teljesen kipusztította, így életükből hosszú időre kiesett a biztos jövedelem. De a fáradhatatlan verseciekkel együtt a fehértemplomiak sem adták fel, s a Delibláti-homokpuszta korábban morcosnak hitt vidékén új ültetvényeket telepítettek, és újra reménykedve várták a szőlők termőre fordulását. Ám még ezekben a keserű esztendőkben is Fehértemplomban virágzott a társasági élet. A város tele volt egyletekkel, férfi- és asszonydalárdái messzi földön ismertek voltak, a céllövészeik pedig semmi pénzért sem engedték volna ki a karmaik közül a „bánsági bajnokok” címet. A vasárnapi térzene, a derűs promenádok, a kaszinóbeli társas estek és a borospincék melletti lugasokban eltöltött poharazgatás különös hangulatot kölcsönzött a városnak, határtalan derű lengte be a vidéket. „A tisztek társaságában töltött órák nem vesztek teljesen kárba” – jegyezte meg Herczeg Ferenc. Az idő múltával a fehértemplomi helyőrség huszárjai szolgáltak alapul a katonanovellái megírásához, mint ahogyan A dolovai nábob leánya című műve is a hajdani történetekből fakadt, s az Ocskay brigadéros is Dadányi Sándor fehértemplomi huszárkapitány szilajabb, kurucosabb változata.

Azután fordult egyet, majd még egyet a történelem kereke, és a dél-bánáti svábok élete is gyászba borult. Választott hazájuk határán ők is kívül kerültek. Majd kirekesztettségük is végzetessé vált. Egy rettenetes, komor őszi délutánon a korábban Goethéről elnevezett gesztenyés utcát Tito marsallra keresztelték át, a kisváros német lakosságát pedig táborokba hurcolták, és ott válogatott módszerekkel elpusztították. A történtekről a túlélők vagy a 905 kivégzett áldozat leszármazottai a Heimatbuch der Stadt Weiβkirchen im Banat című, 1980-ban Salzburgban megjelentetett testes monográfiában számoltak be. Az emlékműnek szánt kötetben a szülőföld ígéretekben gazdag két évszázadára és a reményeket fölszámoló, rettenetes tragédiájára a Verein Weiβkirchner Ortsgemeinschaft tagjai megrendítő pontossággal és teljességgel emlékeztek: a telepes ősök honfoglalásának pillanatától a partizánok megjelenéséig minden fehértemplomi történetet számba vettek. A város 1944-es térképe fölé hajolva Josef Andreas Kauer Häuser-, Haushalter- und Personenstands-verzeichnis der Stadt Weiβkirchen című tanulmányában minden egyes ház lakóit lajstromba szedette, hogy a boldog idők tanúinak emlékét megmentse az örökkévalóság számára. A novemberi gyászunkban Fehértemplom egykori lakói is megérdemelnek egy őszinte könnycseppet.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége