2024. március 29., péntek

Ismét hátrányos a törvénymódosítás

Bilicki Zoltán adai polgármester: a község leépítését jelenti a bírósági egység megszüntetése

A Szerbiai Képviselőház november 20-án elfogadta a bíróságok és ügyészségek hálózatáról szóló törvény módosítását, amely ismét hátrányosan érinti Ada községet, ahol ezután még a bírósági egység is megszűnik. A módosított törvény január elsején lép életbe, amely szerint 34 helyett 66 alapfokú bíróság fog működni az országban. Többek között Zentán lesz alapfokú bíróság, amelynek hatáskörébe tartozik majd Ada község is.

A megszűnő bírósági egységekben ügyintéző irodák fognak működni addig, amíg a közjegyzők el nem kezdik a munkájukat. Bilicki Zoltán adai polgármester sikertelen próbálkozásnak minősítette a bíróságok hálózatának 2010-es módosítását, ami azonban legalább a bírósági egység működését lehetővé tette Ada községben.
– Az aktuális kormány törvénymódosítása még egy hatalmas visszalépést jelent a korábbi állapotokhoz képest. Az adai községet illetően a bírósági egység megszüntetése meglátásom szerint nem jelent semmiféle racionalizálást – magyarázta Bilicki Zoltán.
– Tudomásom szerint Ada községben továbbra is lesz hitelesítés és bírói napok is. Az igazságügyi miniszter kijelentése alapján arra számíthatunk, hogy az igazságügyi minisztérium az elkövetkezőkben bírósági ügyrendet fog kidolgozni, amiben rendeletekkel kötelezi az alapfokú bíróságokat, hogy azokban a községekben, ahol még bírósági egység sem létezik, bírói napokat tartsanak, és tárgyalásokat folytassanak le annyiszor, ahányszor erre szükség mutatkozik. Bízom benne, hogy a bírósági egység megszüntetése a helyi lakosságnak nem jelent észlelhető különbségeket az igazságügyi szolgáltatásban. A bíróság megléte a beruházók idevonzásánál is nagyon fontos kritérium. Továbbá az a tudat, hogy a községben élő értelmiség számára ez a fajta munkalehetőség is megszűnik, hosszú távon az értelmiség leépülését fogja jelenteni községünkben. A bírósági egység megszűnése Ada község számára is leépülést jelent – közölte az adai polgármester.