2024. március 29., péntek

Blic: Demokrata összeesküvés

Boris Tadić és Dragan Šutanovac állítólag inkább Bojan Pajtićot látná szívesen a DP élén

A Blic belgrádi napilap értesülései szerint Boris Tadić, a Demokrata Párt volt, ma pedig tiszteletbeli elnöke és Dragan Šutanovac, a párt volt alelnöke közösen tervezik Dragan Đilastól, a DP aktuális elnökétől megszerezni a párt első emberének tisztségét. Tadić és Šutanovac állítólag a belgrádi helyhatósági választások után fogják kezdeményezni Đilas leváltását. Erre feltehetőleg valamikor 2014 márciusában kerülhet sor.

A DP csúcsvezetőségének valamikori két tagja egyébként egymás komája, ennek ellenére nem közösen, hanem saját terveikkel kísérelnek majd megszabadulni Đilastól, írja a Blic, mint ahogyan azt is, hogy ezekről a dolgokról nyíltan beszélnek a DP szerveiben. A DP aktuális vezetőségének tagjai állítólag megkísérelték meggyőzni Tadićot és Šutanovacot, hogy álljanak el elképzeléseiktől, hiszen eddig egyszer sem sikerült felülkerekedniük Đilason, a szóban forgó két személy azonban csak ideiglenesen tette félre terveit. Egyébként Tadić és Šutanovac nem magukat kívánják a pártelnöki székbe juttatni, hanem mondjuk, Bojan Pajtićot, a DP tartományi szervezetének elnökét, véli tudni a Blic.

A lap szerint Šutanovac éppen szerbiai körúton tartózkodik, és a DP helyi szervezeteinek irodáin kívül igyekszik meggyőzni a párttagokat, hogy vonják meg támogatásukat Đilastól. Šutanovac állítólag azzal érvel, hogy csakis így sikerülhet visszaszerezni a párt népszerűségét. A helyi demokrata vezetőknek magasabb tisztséget ígér, ha támogatni fogják terveit. A Blic szerint mindezt egy Đilashoz hű pártfunkcionárius árulta el.