2024. március 28., csütörtök

Dohányosok

A Bogarason egykor 100 hektáron termesztettek Burley dohányt

A múlt héten kezdtünk el foglalkozni a Japan Tobacco Imperial multinacionális dohányfeldolgozó és cigarettagyártó vállalat döntésével, ami szerint a zentai dohánygyár tulajdonosa jövőre felhagy a Burley típusú dohány felvásárlásával , s ez érzékenyen érintette az Észak-Bácska területén, így a zentai községben élő dohánytermelőket is. Az előző héten a japán cég álláspontját ismerhettük meg, most viszont ellátogattunk egy bogarasi dohánytermesztő családhoz, és arra voltunk kíváncsiak, hogy ők miképpen is vélekednek a JTI döntése kapcsán.

Zabos Erika és férje, Sándor a múlt század nyolcvanas éveinek a végén kezdtek el dohánnyal foglalkozni, s manapság a környék egyik legnagyobb termesztőinek számítanak.

– Először fél holdon kezdtünk el dohányt termeszteni, a következő években pedig mindig is egy kicsit megnöveltük ezt a területet – mesélte Erika, s elmondta, hogy voltak olyan évek is, amikor 8 holdon is dohányt termesztettek, a szárított leveleket pedig a japánok megérkezése előtt úgyszintén a zentai dohánygyárnak adták át.

Amikor 2006-ban a japánok megvették a vállalatot, sok dohánytermelőhöz hasonlóan Zabosék is megkönnyebbültek, mivel előtte a zentai dohánygyár igen súlyos helyzetben volt, a termelőknek későn fizettek, és a felvásárlási áraik is rosszak voltak.

– Azóta is ez a gyár a legstabilabb. A minőséget ugyan megköveteli, de egyben a legmagasabb árat biztosítja számunkra – jegyezte meg Erika.

Semmi sem tart azonban örökké. Zabosék elmondták, hogy már korábban is érezni lehetett, s ők is

tisztában voltak azzal, hogy ez az idilli állapot nem fog örökké tartani. A japán cég ugyanis a dohánygyár megvásárlását követően öt évre kötelezte el magát a Burley-dohány termelése mellett, ez az idő pedig már letelt.

Erika szerint már néhány éve tudni lehetett, hogy az előbb vagy utóbb nem lesz szükség erre a dohányfajtára. Talán azért, mert máshonnan olcsóbban tudják beszerezni, de az is lehetséges, hogy nem tudják elérni azt a minőséget, amelyre nekik szükségük lenne. A cég már tavalyelőtt felére csökkentette a Burleyvel beültetett területek nagyságát, az idén pedig ezt is teljesen letizedelték, s nagyon kevés beültetett terület maradt. Pedig Bogarason volt olyan év is, amikor 100 hektáron termesztették a dohánynak ezt a fajtáját.

A japán cég egyébként egyfajta kárpótlást ígért a termesztők számára. Erika szerint megígérték, hogy emelnek valamennyit az átvételi áron, s az idén ugyanúgy átveszik a dohányukat, mint az előző években. Ezenkívül pedig idejében szóltak, hogy jövőre felhagynak a Burley átvételével, így a termesztők más felvásárlóknak adhatják át dohányukat, vagy pedig átállhatnak más haszonnövény termesztésére.

Zabosék egyébként egyelőre úgy döntöttek, hogy más felvásárló után néznek, s amennyiben sikerül valakivel érdemes szerződést kötniük, akkor folytatják a dohánytermesztést.

– Igazából én nem ijedtem meg az egésztől, mert, aki dolgozni akar, az megtalálja ennek a módját – jegyezte meg Erika, de azért hozzáfűzte, hogy természetesen vannak olyan termesztők is, akiket igencsak rosszul érintett a vállalat döntése, annak ellenére, hogy tudták, ez egyszer bekövetkezik, de nem akarták elfogadni, illetve elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet.

Az észak-bácskai faluban egyébként egy mind népszerűbb rendezvényt is építettek a dohánytermesztésre, a Bogarasi Dohánynapokat, amelynek a sorsa most elsősorban attól függ, hogy folytatni tudják-e a dohánytermesztés majd fél évszázados hagyományát. A zentai dohánygyáron kívül más dohányfelvásárló cégek is működnek, csak azt nem lehet tudni, hogy ezeknek érdemes lesz e átadni az ipari növényt, mert amennyiben nagyon áron alul szándékozzák felvásárolni, akkor nem lesz értelme foglalkozni tovább a növény termesztésével, mert nagyon nagyok a befektetések: drága a műtrágya és a vegyszer, s a munkadíj sem alacsony.

– Amennyiben ezek a felvásárlók nem adják meg a minimum 3 eurós összeget, akkor nem lesz értelme folytatni az egészet – jegyezte meg Erika és hozzáfűzte, hogy ehhez persze a megfelelő mennyiséget is elő kell teremtenie a termesztőnek, mert kvadrátonként egy mázsa dohánynak meg kell lennie ahhoz, hogy gazdaságos legyen a dohánytermesztés.

Beszélgetésünk végén Zabosék elmondták azt is, hogy a dohánnyal azért volt jó foglalkozni, mert mindig tudták, hogy az átvétele milyen árral indul, mindig is második és harmadik osztályú átlaggal számoltak, így előre tudhatták, hogy egyáltalán megéri-e vele foglalkozni, s ezután csak az átadott mennyiség számított.

– Az emberek előre tudtak tervezni – jegyezte meg a bogarasi dohánytermesztő.

Erika elmondta azt is, hogy azt sem szabad elfelejteni, hogy a JTI zentai dohánygyára sok mindenben segítette is a termelőket. Többéves kölcsönöket biztosított pajták építésére, s többek között locsolórendszerek, fóliák kihelyezésére is befektetett. Zabosék is hét éves kölcsönre kapták a traktorukat, amiért cserébe dohányt adtak. Ezenkívül úgyszintén kölcsönre építették ki a pajtát és a palánták felneveléséhez szükséges fóliasátrakat is. Ezekkel a palántákkal egyébként Bogarast, Oromhegyest és Tóthfalut is ellátta a család.

– Jó volt együtt dolgozni a zentai dohánygyárral. Igaz, olykor viaskodtunk velük, hogy kiharcoljuk magunknak azt, amiről úgy gondoltuk, hogy nekünk kijár, de végül is jó volt velük együttműködni. Becsületesek voltak abban is, hogy idejében szóltak, nem pedig az utolsó pillanatban. A kifizetések is rendszeresek voltak, így rosszat nem mondhatunk rájuk, és barátságban váltunk meg egymástól – emelték ki Zabosék a beszélgetésünk végén.