2024. április 19., péntek

Az Egészségházaknak nincs elég járműve

A királyhalmi orvosi rendelőtől elvették az eddig használt terepi autót, egyelőre újat nem kapnak

A királyhalmi polgárok egy része felháborodva vette tudomásul, hogy a helyi egészségház terepi járművére ezek után nem tarthatnak igényt. Két évvel ezelőtt kapta a falu a tartományi egészségügyi titkárságtól az autót. Akkor dr. Csengeri Attila tartományi titkárként adta át a járművet és a kulcsokat a helyi orvosnak. Mint azt nem hivatalosan megtudtuk, naponta 4-5 alkalommal kellett házhoz kiszállnia a helyi általános orvosnak, azzal, hogy nemcsak Királyhalmon, hanem Hajdújáráson, Noszán és Kispiacon is készenléti orvosként kellett reagálnia. A havi 700 kilométer indokolta a terepi gépkocsi jogosultságát a faluban.

Ezt a járművet most elvették, az Egészségházak ugyanis a házi betegápolásra irányította át azoknak az orvosoknak s számára, akik súlyos, ágyhoz kötött betegek ellátást végzik majd. A házi betegápolás egy új szolgáltatás, amelynek bevezetésére dr. Csengeri Attila, a Városi Tanács egészségüggyel megbízott volt tagjának szavai szerint a törvény kötelezte az Egészségházakat.
– A szóban forgó autót a szabadkai Egészségház kapta még abban az időszakban, amikor én tartományi egészségügyi titkárként dolgoztam. A királyhalmi általános orvos kért a szabadkai Egészségházaktól terepi járművet. Ezt a kérvényt továbbították a titkárságra. Akkor a tartományi költségvetésből el tudtunk annyi pénzt különíteni, hogy be is szerezzünk egy autót. Egy személygépkocsiról van szó, amely a terepi szolgálatot volt hivatott ellátni – magyarázta dr. Csengeri Attila.

– Ekkor még nem volt kilátásban, hogy ezt az autót át fogják csoportosítani a házi betegápolásra. Ez egy új szolgálat, mely törvényes kötelezettsége az Egészségházaknak. Az Egészségházak megszünteti a készenléti szolgálatot Királyhalmán is, idővel ugyanis minden esetben a betegek otthoni ellátását a házi betegápolás intézménye veszi majd át. Vagyis ezek után is az általános orvosok kötelezettségei közé tartozik majd a terepi kiszállás, amennyiben igény mutatkozik erre, a krónikus betegek látogatása azonban ehhez az újonnan indult szolgálatához tartozik majd – mondta.

Kiemelte, ahhoz, hogy az Eugen Kumičić utca 4. alatt a házi betegápolás számára helyiséget alakítsanak ki, a városi költségvetésből 2,5 millió dinárt terveztek elkülöníteni, a közbeszerzési eljárás után azonban végül 1,8 millió dinárt fordítottak a helyiség felújítására.
– A tervek szerint ebben a szolgálatban öt orvos fog dolgozni, jelenleg három orvossal működik a házi betegápolás. Két orvos közülük beszéli, illetve érti a környezet nyelvét. És még két orvost terveznek felvenni. Átcsoportosítással a káderkérdést nem lehet megoldani, további két orvost kell alkalmazni. A szükséges eszközöket az Egészségházak saját lehetőségeihez mérten szerezte be, illetve adományokból sikerült azokat biztosítani – tudtuk meg az eddigi egészségügyi megbízottól.

Hozzátette: – Ennek a szolgálatnak négy autóra lesz szüksége. Hármat az Egészségházak saját gépparkjából csoportosított át, ebből az egyik éppen az az autó, amelyet eddig Királyhalmán használt a helyi orvos. Ebben az évben szerettünk volna vásárolni a szolgálatnak egy terepi autót, de a mentőállomásnak átadott sürgősségi autó, melyet az infarktusban szenvedő betegek ellátásra vásároltunk, többe került, mint azt terveztük, azok a műszerek ugyanis, amelyekre szükség volt az életfunkciók követésére, drágák. Vagyis a jövő évre maradt volna a terepi autó megvásárlása. De remélem, hogy az, aki utánam érkezik erre a posztra, figyelembe veszi, hogy a mentőszolgálat gépparkját fel kell újítani, legalább két új járműre van szükség most már szinte évente, hiszen a mentőszolgálat nagyon sok kilométert lehajt, illetve olyan járműre is szükség lenne, amellyel egészségügyi hulladékot szállítanak – mutatott rá dr. Csengeri.