2024. március 29., péntek

Európa ereje régióinak kapcsolatában rejlik

Lombardia esete bizonyítja, hogy a pénzügyi autonómia nem az állam szétverését jelenti

Tematikus ülést tartott tegnap a Tartományi Képviselőház, melyen a megfelelő gyakorlat példájaként az olaszországi Lombardia tartomány autonómiáját mutatták be a régió meghívott tisztségviselői a vajdasági képviselőknek. A tartomány Észak-Olaszországban mintegy 24 ezer négyzetkilométeren fekszik, közel tízmillióan lakják. 33 ezer eurón felüli egy főre jutó bruttó hazai termékével Olaszország legfejlettebb és gazdaságilag legjelentősebb régiójának számít, „Európa négy motorjának”, vagyis legfejlettebb régiójának egyike. Gazdaságában a mezőgazdaság, az idegenforgalom, a textilipar, a vas- és acélgyártás töltenek be igen fontos szerepet, székhelye, Milánó a világ legfontosabb kereskedelmi központjának számít. A parlamentben megtartott tematikus ülésen a lombardiai tapasztalatokat Raffaele Cattaneo, a tartomány képviselőházának elnöke, Luciano Valaguzza, az európai városok és régiók tanácsa olasz társulásának elnöke és Alessandro Patelli, a regionális tanácsadók egyesületének titkára mondták el.

Bojan Pajtić tartományi kormányfő szerint fontosak azok a tapasztalatok, amelyek a lombardiai gazdaság működésével, az alkotmányjogi hatáskörök teljesítésével, a régiók közötti együttműködéssel kapcsolatosak. Pajtić kifejtette, hogy az eddigiekben az egészségügy, a környezetvédelem és a művelődés területén sikerült a leginkább kapcsolatokat teremteni a legerősebb olasz tartománnyal, s most az a vajdasági adminisztráció célja, hogy az európai pályázati pénzösszegek lehívásában és a külföldi befektetések vonzása terén is elmélyítsék az együttműködést. A legjobbak példáját szeretnénk követni, fogalmazott. Hozzátette, hogy a fejlődés szempontjából közös prioritásnak számít a mezőgazdaság, a számítástechnika és az energetika előbbre vitele is.

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke kijelentette, hogy Lombardiának és Vajdaságnak is hasonló alkotmányos garanciái vannak, s azt kell szemügyre vennünk, hogy az olasz példát követve mi mindent tehetünk meg ennek a garanciának a teljes alkalmazása érdekében Vajdaságban. Mint fogalmazott, az olasz vendégek tapasztalatai megerősítették azt a hitet, mely szerint a fiskális autonómia nem jelenti az államnak vagy az adórendszernek a szétverését. Aktualitásként közölte, hogy a tartományi parlament várhatóan jövő héten sorra kerülő ülésén megvitatják a 2014. évi szerb költségvetésre benyújtott vajdasági módosítási indítványokat.

Raffaele Cattaneo úgy fogalmazott, hogy Európa a régiók egymással megvalósított kapcsolatai révén épül, s ennek a kapcsolatnak az erőssége határozza meg Európa erejét is. Elsőként a polgárok közötti összeköttetést, majd a vállalkozók és az intézmények közötti együttműködést kell mindig megteremteni – tette hozzá. Cattaneo véleményének adott hangot, hogy Lombardiának is van mit tanulnia Vajdaságtól, mely mindig is a különböző kultúrák, tradíciók, népek együttélésének színhelye volt.