2024. március 29., péntek

Az idén ötvenegy állapotos nő kapott felmondást

Szerbiában a várandós nők és kismamák jogait védő jogszabályok elfogadhatók, de még lenne mit javítani

Januártól szeptemberig 51 várandós nő tett panaszt a munkaügyi felügyelőségnél, mivel jogtalanul felmondtak nekik munkahelyükön, ahova meghatározott időre voltak felvéve – olvasható az EurAktiv internetes portálon.

Jasna Popović Ćosić, a munkaügyi felügyelőség sajtószóvivője elmondta, mind az 51 benyújtott panasz esetében jogerős bírósági ítélet született. Ennek értelmében a munkáltatónak újra alkalmazni kell a várandós nőket. Csupán egy munkaadó nyújtotta át fellebbezését a bírósági ítélet ellen. Ćosić kiemelte, a munkaügyi felügyelőségnél előnyt élveznek azok az esetek, amelyek a várandós nők felmondására vonatkoznak, és általában mindig a törvény által megszabott határidőnél korábban kerülnek bíróságra. A munkaügyi felügyelőség sajtószóvivője szerint minden felmondást kapott várandós nő ha a terhesség idején panaszt tett a felügyelőségnél, 15 napon belül visszakerült a munkahelyére.

Nevena Petrušić szerbiai esélyegyenlőségi biztos véleménye szerint a várandós nők és kismamák jogait védő szabályok elfogadhatók, de még néhány dolgon lehetne javítani, illetve módosítani a törvényt – például azoknak a munkáltatóknak, akiknek a vállalatában több mint 20 nő dolgozik, külön helyiséget kellene biztosítaniuk a várandós nőknek, hogy munka közben megpihenhessenek. Az esélyegyenlőségi biztos emlékeztetett arra, hogy az áprilisban elfogadott munkaügyi törvény módosítása értelmében a várandós nők, a kismamák és azok a szülők, akik gyermekgondozási szabadságon vannak, nem kaphatnak felmondást, függetlenül attól, hogy meghatározott vagy határozatlan időre vannak felvéve.

Mindezekkel ellentétben a Szerbiai Munkaadók Uniója úgy véli, hogy a vonatkozó törvényt nehéz betartani, és hogy a társadalom helyett a munkaadókra nehezedik a nyomás. Az unió állásfoglalása, hogy sürgősen hatályon kívül kell helyezni az újonnan elfogadott törvényt, amelynek értelmében a várandós nők számára hosszabbítani kell a munkáltatói szerződést mindaddig, amíg vissza nem térnek a terhességmegtartási, illetve szülési szabadságról. A munkáltatók főként azt nehezményezik, hogy a szabadság ideje alatt az alkalmazott után fizetendő járulékok – bár java részét az állam fedezi – egy részét a munkaadónak kell fizetni, és az állam késve folyósítja ezeket a költségeket a munkaadók részére. A Szerbiai Munkaadók Uniója szerint az új munkaügyi törvény alkotmányellenes, és ennek következményeként drasztikusan csökkenhet a várandós nők munkáltatása.