Nagy Madárnap Zentán

Hhzs.

2013. november 21., 16:00

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Akár esni fog, akár nem, szombat délelőtt mindenképpen meleg teára, számos játékra és izgalmas, madarakkal kapcsolatos ismeretterjesztő mesékre invitálja a gyerekeket négy zentai civil szervezet a Művelődési Ház kiállítótermébe, hogy közösen madáretetőket készítsenek télire.

Fotó: Gergely József

A Nagy Madárnap középpontjában a civil összefogás áll, amelynek köszönhetően egy négy hónapos projektumot valósítanak meg a zentai civilek – mesélte lapunknak Gondi Martina, a Lajka Állat- és Természetvédő Egyesület egyik vezetője. A közelmúltban megalakult civil szervezet ugyanis a Locator Város- és Környezetvédő Egyesülettel, a Zentai Gazdakörrel és a Ci-Fi Civil Információs Központtal karöltve ezen a napon indítja el projektumát, amelynek keretében a zentai civilek és a Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület által elkészített madáretetőket adományoznak a zentai iskoláknak és óvodáknak. A diákoknak és az óvodásoknak pedig az lesz a dolguk, hogy az elkövetkező négy hónapban etessék a madarakat. A szükséges magvakat a Zentai Gazdakör és a város lakossága biztosítja – mondta el a Lajka aktivistája. Ezenkívül különböző rajz- és fotópályázatokat is indítanak, s madárnaplót is vezetniük kell a Magyar Nemzeti Tanács Civil Konzultatív Testülete által támogatott program keretében.

A délelőtt 9 órakor kezdődő szombati rendezvényt dr. Zsoldos Ferenc, a MNT Civil Konzultatív Testületének elnöke nyitja meg, majd Mezei Erzsébet képzőművész tanítványainak a kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. Ezt követően Gergely József, lapunk munkatársa, biológus és ornitológus, a Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület elnöke adja át a madárházakat. Az ezután kezdődő játékos program keretében a gyerekek a Locator aktivistáinak irányításával újrahasznosítható hulladékból készítenek madáretetőket; Szekeres Ottó, a szabadkai Riparia Természetbarátok Körének tagja pedig madárhang-felismerős játékkal várja a gyermekeket.

Mindazok, akik részt szeretnének venni a Locator újrahasznosítási akciójában, vigyenek magukkal egy műanyag palackot is, amiből elkészíthetik madáretetőjüket. Emellett bögrét is vigyen mindenki magával.
Az érdeklődők az esemény Facebook-oldalán (www.facebook.com/events/564549423636975/?source=1)szerezhetnek bővebb információt a rendezvénnyel és a projektummal kapcsolatban.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége