2024. március 28., csütörtök
VB-PÓTSELEJTEZŐK

CéRonaldó!

Ibrahimović: Az biztos, hogy nem érdemes nézni a vb-t, mert én nem leszek ott, úgyhogy nincs miért várni a tornát

Véget értek a 2014-es világbajnokság pótselejtezői, amelyek után Portugália, Horvátország, Franciaország és Görögország is csatlakozott a vb-részvételt még a csoportkör végeztével kiharcoló, kilenccsapatos európai kontingenshez. A játéknap főszereplője egyértelműen a portugálok világsztárja, Cristiano Ronaldo volt, akinek az első góljára kettővel válaszolt Zlatan Ibrahimović, de a Real Madrid csillaga gyorsan lőtt még kettőt, és kijuttatta csapatát a világbajnokságra.

A horvátok kihasználták a hazai pálya előnyét, és emberhátrányban is két vállra fektették Izlandot, és ott lesz a vb-n a csaknem eltemetett francia csapat is, amely csattanós választ adott a pénteki ukrajnai vereségre. A görögök végig nyugodtak maradtak Bukarestben, különösebb probléma nélkül őrizték meg az első meccsen szerzett előnyüket.

SVÉDORSZÁG–PORTUGÁLIA 2:3

A Svédország–Portugália párharc során az utóbbi együttes valamennyi gólját Cristiano Ronaldo lőtte (Fotó: Beta)

A Svédország–Portugália párharc során az utóbbi együttes valamennyi gólját Cristiano Ronaldo lőtte (Fotó: Beta)

Nem akármilyen meccsnek lehettek szemtanúi mindazok, akiknek valamilyen úton-módon sikerült figyelemmel kísérniük a legnagyobb izgalommal várt pótselejtező visszavágóját. Ahogy azt előzetesen mindenki, mindenhol beharangozta, ez a meccs valóban a két gigász, Zlatan Ibrahimović és Cristiano Ronaldo külön párharcát hozta, amelyből utóbbi került ki győztesen. Azok után, hogy a portugálok titánja az első meccset eldöntötte, a második 50. percében megszerezte a vezetést, amivel úgy tűnt, eldőlt a továbbjutás sorsa. Igen ám, de a svédek bosnyák származású világsztárja sem akart kimaradni a híradásokból, a 68. percben fejjel volt eredményes, majd 5 perccel később szabadrúgásból talált be, amivel már egál volt összesítésben, de a svédeknek a vb-részvételhez kellett volna még egy találat. Ki is támadtak, amiért nagy árat fizettek: a 77. és a 79. percben is betalált C. Ronaldo, amivel kilőtte övéit a világbajnokságra. Mindkét világsztár mutatott tehát valamit a zsenialitásából, de sajnos a sorsolás úgy hozta, hogy csak egyikük lehet ott a világbajnokságon. A meccs után Ibra a tőle megszokott módon nyilatkozott, meglebegtette válogatottól való visszavonulását, illetve arra is utalt, hogy miért nem lesz érdemes nézni a vébét: „Valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, amikor megpróbálhattam a válogatottal kijutni a világbajnokságra. Az biztos, hogy azt a vb-t, amin én nem leszek ott, nem érdemes nézni, úgyhogy nincs miért várni a tornát. Gratulálok Portugáliának, de mindkét csapat megérdemelte volna a részvételt.” A válogatottban immár 47 találatnál járó C. Ronaldo beállította Pauleta gólrekordját, de elmondása szerint nem erre, hanem kizárólag a kijutásra koncentrált: „Természetesen figyelemmel követem a rekordokat, de most nem arra koncentráltam, hogy beállítsam Pauleta gólcsúcsát, csakis arra, hogy győzzünk. Mindenesetre megtörtént a csúcsbeállítás, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Jobbak voltunk mindkét mérkőzésen a svédeknél, örülök, hogy segítettem ismét a válogatotton. Remek a svédek edzője, jó játékosaik vannak, maximális tiszteletet érdemelnek. Látványos mérkőzésen győztünk. A pályán válaszoltam Joseph Blatternek, de egyébként nem vagyok a címek megszállottja, mert nem ezek mondják meg, hogy mennyit érek, hanem az, hogy rúgok 40-50 gólt egy szezonban. Ez az igazi érték, ezt nem csinálja utánam akárki.”

Annyit még hozzátennénk, hogy az 1982-es spanyolországi vb után először történik meg, hogy egyetlen észak-európai válogatott sem lesz ott a világbajnokságon.

HORVÁTORSZÁG–IZLAND 2:0

Ahogy az várható volt, a Reykjavíkben elért 0:0 után hazai pályán kiharcolta a vb-részvételt a horvát nemzeti csapat. Ámbátor lényegesen nehezebben, mint sokan gondolták, és erről éppen az előny megszerzője, a 27. percben betaláló Mario Mandžukić tehetett, aki a 38. percben egy talpalással kiállíttatta magát, rendkívül nehéz helyzetbe hozva csapattársait. Izland azonban nem tudta kihasználni az emberelőnyt, sőt a második félidő kezdetén Darijo Srna révén a hazaiak megduplázták előnyüket, és a hitehagyottnak tűnő északiaknak ezzel befellegzett. Nem hajtottak eléggé, nem támadták le az egyre inkább elfáradó horvátokat, ezek után nem is érdemeltek továbbjutást. Niko Kovač, a sakktáblások néhány hete kinevezett kapitánya szerint ez csak a kezdete annak, amit elvár a válogatottól: „Nem olyan egyszerű tíz ember ellen játszani. Kritizáltak minket, amikor nekünk nem ment idegenben, láthatják, nehéz dolog ez. Nagyon fontos tényező a hangulat, egységesnek kell lennünk. Ma nagyszerűek voltunk támadásban, négy-öt gólt is lőhettünk volna. Mindig ilyen játékot szeretnék látni. Ez csak a kezdete annak, amit elképzeltem.” Lars Lagerbäck, az izlandi kapitány egyetértett véleményünkkel, kevesellte, amit játékosai nyújtottak Zágrábban: „Természetesen szomorú vagyok, ahogy a játékosaim is azok. Egyértelműen idegesek voltunk, a sok hibánkkal saját magunkat büntettük. Sok gyenge teljesítmény volt, nem a saját játékunkat játszottuk. Eközben a horvátok megmutatták, hogy fel tudnak érni a legjobb csapatok szintjére.”

FRANCIAORSZÁG–UKRAJNA 3:0

A gall kakasok nagyon nehéz helyzetből várták az Ukrajna elleni visszavágót, elvégre idegenben 2:0-s vereséget szenvedtek, és sokan kételkedtek benne, hogy képesek ledolgozni a hátrányt. A kétkedőknek azonban nem lett igazuk, a franciák felálltak a padlóról, rendkívül agilisen futottak ki a pályára, és a 34. percre le is dolgozták hátrányukat. Előbb Mamadou Sakho talált a hálóba, majd Karim Benzema lőtt gólt egyértelmű leshelyzetből – akik az írek elleni, négy évvel ezelőtti Henry-kezezés esetét látják megismétlődni, azoknak nem árt figyelembe venni, hogy ezt a találatot megelőzően a Real Madrid támadójától les címén korábban elvettek egy szabályos találatot. Az ukránok ezúttal nem tudtak egyenrangú ellenfelek lenni, alig vezettek támadást, úgy tűnt, abba a hibába estek, hogy a hazai győzelem tudatában már vb-résztvevőnek érezték magukat. Ráadásul Jevgen Hacseridi kiállítása miatt a 47. perctől emberhátrányban voltak kénytelenek játszani. Ennek meg is itták a levét, a 72. percben ugyanis Oleg Huszjev szerencsétlen megmozdulásából megszületett a harmadik francia gól, amivel a hazai együttes kijutott a világbajnokságra. A mérkőzés után rögtön új, a 2016-os Eb-ig szóló szerződést kapó francia kapitány, Didier Deschamps szerényen értékelte teljesítményüket: „Ez a futball varázsa. Négy napja rosszak voltunk, nagyon rosszak. De a játékosok jól reagáltak a helyzetre, most nagyon jól játszottunk. Nagyon fontos a francia futball számára, hogy ott leszünk Brazíliában. Egy jó csapat ellen mutattuk meg, hogy van szívünk és lelkesedésünk. Ezekkel az alapvető dolgokkal sokat lehet elérni.” Természetesen kollégája, Mihail Fomenko rendkívül bosszús volt, hogy játékosai elpuskázták a kiváló lehetőséget: „Van hiányérzetem. Először is a mentális dolgokat illetően. Készen kellett volna állnunk, de ez hiányzott. Szervezett volt a játékunk, de nem egészen úgy, ahogy elképzeltem. Még több munka kellett volna, és felhívtam a figyelmet a sárga és piros lapokra is. A francia válogatott nem lepett meg, ez egy nagyon erős csapat.”

ROMÁNIA–GÖRÖGORSZÁG 1:1

Nem történt semmiféle meglepetés Romániában, szinte előre borítékolni lehetett, hogy a görögök legalább egy döntetlenre képesek lesznek Bukarestben, és így is történt. A 3:1-es hazai siker után idegenben is megszerezték a vezetést Konsztantin Mitroglu révén, majd az 55. percben Vaszilisz Toroszidisz öngóljával a végeredményt is ők állították be, és a párharc két meccsén történteket összevetve teljesen megérdemelten jutottak ki Brazíliába. Victor Piturca román kapitány is így vélekedett a meccset követően: „Görögország most is jobb volt nálunk. Nálunk volt a labda, de nem voltak nagy helyzeteink. Már idegenben elvesztettük az esélyt, gratulálnunk kell, mert a görögök megérdemelték a továbbjutást. Sajnálom, hogy nem sikerült, egyértelműen gyengék voltunk ebben a párharcban.” A hellének edzője, Fernando Santos szerint neki és minden görögnek rendkívül nagy jelentőségű, hogy ott lehet a nemzeti csapat a világbajnokságon: „Ez a vb-részvétel nekem, a játékosoknak és a görög népnek is nagyon fontos. Az ellenfél mindent megtett a fordításért, de felkészültek voltunk. 1:0 után is összeszedettek maradtunk, jó szellemben játszottunk a második félidőben is. A furcsa öngól után jól reagáltunk, nem engedélyeztünk nekik túl sok helyzetet.”

A vb-sorsolás kalapbeosztása

Még nem biztos a világbajnokság kalapbeosztása, de ha az éjjel Uruguay megőrizte idegenben szerzett ötgólos előnyét, akkor az előző vb-n elődöntőig jutó uruk bekerülnek az első kalapba, amelynek alapja a világranglista-helyezés. A többi kalapot nem a világranglista alapján állítják össze, regionális beosztás következik. A kérdés, hogy az európai csapatok a 2. vagy a 4. kalapba kerülnek (legutóbb a 4.-ben voltak). Ha a FIFA a 2010-es vb-sorsolás nyomvonalán halad, akkor a 2. kalapba kerül a négy ázsiai és a négy CONCACAF-zónás csapat, a 4.-be nyolc európai, a 3.-ba pedig az afrikaiak, a maradék két dél-amerikai és egy európai. Kérdés, melyik lesz az az egy európai csapat, amelyik saját regionális zónáján kívülre kerül a sorsoláson – erre nézve semmi támpont nincs még. Ha az októberi világranglista alapján a legrosszabb európai csapatot sorolják át a 3. kalapba, az Franciaország lesz. A világbajnoki sorsolást december 6-án, a bahiai Costa do Sauípe üdülőkomplexumban tartják meg, közép-európai idő szerint 17 órakor. A házigazda brazilok automatikusan az A csoportban fognak szerepelni.

A várható kalapbeosztás:

1. kalap: Brazília, Argentína, Belgium, Kolumbia, Németország, Spanyolország, Svájc, Uruguay.

2. kalap: Ausztrália, Costa Rica, Dél-Korea, Honduras, Irán, Japán, Mexikó, USA.

3. kalap: Algéria, Chile, Ecuador, Elefántcsontpart, Franciaország, Ghána, Kamerun, Nigéria.

4. kalap: Anglia, Bosznia-Hercegovina, Görögország, Hollandia, Horvátország, Olaszország, Oroszország, Portugália.

Az éjjel az utolsó hely sorsa is eldőlt

Mexikó kijutásával már csak egy hely volt kiadó a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság 32-es mezőnyében. Az utolsó párharcot Uruguay és Jordánia vívták egymással: az első meccsen 5:0-ra nyertek a dél-amerikaiak, a visszavágót pedig az éjjel játszották.

A vb-helyek elosztása és a biztos résztvevők, Afrika (5): Nigéria, Elefántcsontpart, Kamerun, Ghána, Algéria

Ázsia (4-5, az interkontinentális pótselejtező függvénye): Ausztrália, Irán, Japán, Koreai Köztársaság

Dél-Amerika (4-5, az interkontinentális pótselejtező függvénye +1): Brazília (házigazda), Argentína, Kolumbia, Chile, Ecuador

Európa (13): Hollandia, Olaszország, Belgium, Németország, Svájc, Oroszország, Bosznia-Hercegovina, Anglia, Spanyolország, Görögország, Portugália, Horvátország, Franciaország

Közép- és Észak-Amerika (4): Egyesült Államok, Costa Rica, Honduras, Mexikó

Nyitókép: A Svédország–Portugália párharc során az utóbbi együttes valamennyi gólját Cristiano Ronaldo lőtte (Fotó: Beta)