2024. április 19., péntek

A szakszervezetek kivonulnak?

Nem kívánnak részt venni az új munkatörvény kidolgozásában, mert a módosítási javaslatok nem a foglalkoztatottak érdekeit szolgálják

Mindkét reprezentatív szerbiai szakszervezet, a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet és a Szerbiai Önálló Szakszervezet képviselői csütörtökön bejelentették, nem vesznek részt az új munkatörvény kidolgozásával foglalkozó munkacsoport munkájában.

Branislav Čanak, a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet elnöke újságíróknak elmondta, az átlagos szerbiai foglakoztatott nap mint nap munkahelyvesztéssel járó fenyegetéseknek van kitéve, de az új munkatörvény módosítási javaslatainak egyike sem nyújt megoldást e probléma orvoslására.

– A foglalkoztatottakat illető támogatások teljes egészében elmaradnak, és a törvénytervezet egyetlen szakaszában sem említik azt, milyen segélyben részesülhet a kezdő vagy akár nyugdíj előtt álló dolgozó, ha állás nélkül marad. Az új törvény módosítási javaslatai még rontanak a helyzeten – mondta Branislav Čanak, a foglalkoztatottak jogainak védelméről tartott belgrádi tanácskozáson.

A szakszervezet elnöke szerint a munkatörvény egyetlen módosítási javaslata sem a foglalkoztatottak gondjainak megoldását szolgálja, dolgukat még nehezítik az Ideiglenes Foglalkoztatási Ügynökség megalapításával. Az ügynökség valakinek minden bizonnyal jó kereseti lehetőséget ígér, de az a gond vele, hogy jelenleg – amikor a munkaképes lakosság egyharmada nem dolgozik – aligha követné az állam és a gazdasági minisztérium utasításait. Az ügynökség magánbiznisz, és nem köteles „szót fogadni” – mondta Čanak, majd hozzátette: – Másrészt, Szerbiában már működik a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat, és nem indokolt a magánügynökségek megnyitása.

Zoran Martinović munka-, foglalkoztatás- és szociális politikaügyi államtitkár nyilatkozatában elmondta, ismert előtte a tény, hogy a szakszervezetek képviselői kivonulnának a munkacsoportból. Ezzel azonban elodáznák a törvénytervezet kidolgozását, mert számos kérdésben nélkülözhetetlen a szakszervezetek véleményezése is. Szerinte nem biztos, hogy a törvénytervezetben megmarad az Ideiglenes Foglalkoztatási Ügynökség megalapításáról szóló javaslat, mert ez a kérdés már az illetékes minisztériumban is felvetődött. Úgy értékelte, az ügynökség megnyitása Pandora szelencéjét nyitná meg, a minisztériumnak pedig nem az a célja, hogy a munkásokat bizonytalan helyzetbe hozza.

A munkaügyi törvény azon módosítási javaslatait, melyek a könnyített munkavállalásra, a foglalkoztatottak elbocsátására és a meghatározott ideig tartó foglalkoztatásra vonatkoznak, a képviselőháznak az év végéig kellene elfogadnia.