2024. március 29., péntek

Bachelet nyert a chilei elnökválasztás első fordulójában, de második forduló lesz

A korábbi elnök, a balközép irányvonalat képviselő Michelle Bachelet fölényesen nyerte a vasárnap tartott chilei elnökválasztás első fordulóját, december 15-én mégis második fordulóra kerül sor.

A leadott szavazatok mintegy 80 százalékának összeszámlálása után – hétfő hajlani adatok szerint – a 62 éves Bachelet a voksok 46,69 százalékát szerezte meg, míg fő konzervatív riválisa, a 60 esztendős Evelyn Matthei 25,18 százalékhoz jutott. A többi jelölt messze elmaradt mögöttük.

Mivel Bachelet nem szerzett az abszolút többséget, az alkotmány értelmében első és második helyezett között újabb választási fordulót kell rendezni. Ennek időpontja december 15.

Az első fordulóban kilenc jelölt mérte össze erejét.

Vasárnap nemcsak elnök-, hanem parlamenti választásokat is rendeztek a latin-amerikai országban. Mintegy 13,5 millió választásra jogosult szavazó járulhatott az urnákhoz, hogy megválassza a 17,2 milliós Chile új államfőjét, 120 képviselőjét és húsz szenátorát.

Az elnöki tisztségre két egykori tábornok lánya – Michelle Bachelet és Evelyn Matthei – volt a legesélyesebb. A két apa, Alberto Bachelet és Fernando Matthei a chilei légierő kötelékében ugyanannál a katonai támaszponton szolgált, és egymással baráti viszonyt ápolt. A barátságnak a Salvador Allende szocialista elnök elleni 1973-as véres katonai puccs vetett véget. Augusto Pinochet tábornok hatalomra kerülése a Matthei családnak felemelkedést, míg a rezsimnek ellenálló Bachelet családnak szenvedést hozott. Michelle Bachelet apját halálra kínozták.

Az elnökválasztás favoritjának tartott Bachelet a balközép Új Többség – meglehetősen vegyes összetételű (kereszténydemokrata, szociáldemokrata, szocialista és kommunista) – szövetség jelöltjeként indult.

Vetélytársát, a 60 éves Evelyn Mattheit a Szövetség Chiléért nevű jobboldali tömörülés támogatta. Matthei választási kampányában a még hivatalban lévő Sebastian Pinera elnök piacbarát politikájának folytatását ígérte. Pinera nem indulhatott, az alkotmány értelmében ugyanis a hivatalban lévő elnök nem választható közvetlenül újra a mandátuma lejárta után.

Bachelet egy ízben, 2006 és 2010 között már volt Chile elnöke.