2024. március 29., péntek

Kétszeresére növelnék az erdővel borított területeket Vajdaságban

Harmincnyolcmillió dinárt különítettek el az idén fatelepítésre

A Vajdasági Erdészeti Költségvetési Alap a 2013-as évre pályázatot hirdetett, amelyen sikeresen szerepelt a Fruška Gora Nemzeti Park, a Vajdasági Vízgazdálkodási Közvállalat, valamint a Vajdasági Erdőgazdálkodási Közvállalat. Ezek a vállalatok 38,5 millió dinár értékű támogatásban részesültek, amelyről pénteken szerződést írtak alá a báni palotában.

Goran Ješić tartományi mezőgazdasági, víz- és erdőgazdálkodási titkár kifejtette, hogy a vajdasági kormány feltett szándéka az erdővel borított területeket 7 százalékról 12–14 százalékra növelni és e cél érdekében minden évben egy bizonyos összeget elkülönítenek. Ez nemcsak a környezetvédelem miatt fontos, hanem a termőföldek megóvása szempontjából is nagyon jelentős. A tavalyi szárazság a facsemeték mintegy 80 százalékát elpusztította, ezért idén igyekszünk pótolni a veszteségeket, magyarázta Ješić.

Dobrivoje Antonić, a Fruška Gora Nemzeti Park igazgatója azt nyilatkozta, hogy a vajdasági kormány segítségének köszönhetően az elmúlt négy évben nagy területeket sikerült befásítani a nemzeti parkban, és a különböző utak építésével új arculatot kapott a Fruška gora. Tavaly ezekből a pályázati pénzekből 4,5 kilométer hosszú erdei utat építettek ki. A nemzeti parkokról szóló új törvény rendelkezése értelmében 1260 hektárral bővítik ki a Fruška Gora Nemzeti Parkot és ebből több mint 600 hektár erdő lesz, mondta Antonić.

– Minden évben jelentkezünk erre a pályázatra, a kapott összegeket erdőtelepítésre és gondozásra, utak kiépítésére és karbantartására fordítjuk. Az idén a kitűzött célok mintegy 80 százalékát sikerült teljesíteni, a legfontosabb munka a megrongálódott utak megjavítása volt. A tavalyi szárazság miatt sokat kell dolgozni, egyes területeket teljesen újra kell fásítani. Az útkiépítési munkálatok nagyrészt a bánáti részeken történnek, a verseci hegynél létesítünk utakat, amely nagy kihívás, hiszen eddig még nem építettünk hegyvidéki erdei utat – nyilatkozta lapunknak Takács Márta, a Vajdasági Erdőgazdálkodási Közvállalat igazgatója.