Második alkalommal próbálták a szervezők újraéleszteni a szabadkai Ifjúsági Fesztivált, illetve az Omladinát, amely a hetvenes és nyolcvanas években térségünk meghatározó könnyűzenei fesztiválja volt. Akik az ex-Jugoszlávia zenei életében számítottak valamit, azoknak általában közük volt ehhez a rendezvényhez. Azután a kilencvenes évek mindent megváltoztattak, az Omladina pedig feledésbe merült, egészen tavalyelőttig, amikor ötvenéves lett. Ekkor egy retrospektív koncertre került sor, amely a nosztalgiázás mellett felvetette, hogy a mai fiatal dalszerzőknek nincs megmutatkozási lehetőségük. Ennek jegyében indult útjára újból a fesztivál.
Tavaly a Sportcsarnok túl nagynak bizonyult, sem a fiatal fellépők, sem pedig Bajaga és együttese nem tudta megtölteni. Igaz, a rendezvény szerencsétlenül kifogta az év leghevesebb hóviharát. Idén a fesztivál közelebb került a városközponthoz, egy kisebb terembe, a Népkör MMK-ba, de itt sem volt tolongás, sőt, mire a vendégzenekar, az egyébként nagyon korrekt koncertet tartó Kraljevski Apartman lépett fel, már alig lézengett néhány ember a teremben.
A közösségi oldalakon azonnal megindultak a viták, hogy a szervezők tévedtek-e, vagy a közönség érdektelen. A szervezőket okolók szerint eleve a fesztivál neve nem nyerő, mert egy rég letűnt kort idéz, és így az egész egy felesleges nosztalgia. Azután jó lenne változtatni a koncepción is, mert a mostani nem kelti fel a fiatalok érdeklődését. Valójában ez lenne a legnehezebb része a dolognak, ismert probléma, hogy a fiatalok általában jól tudják, mit nem akarnak, de sokkal nehezebben fogalmazzák meg azt, mit akarnak. Ez mára már sajnos nem csak a fiatalokra vonatkozik. Akárhogyan is nézzük, sok idő eltelt az Omladina fénykora óta, és nemcsak az idők változtak, hanem a hozzáállás és az érdeklődés is. A szervezőknek felróják azt is, hogy a rendezvény, a neve ellenére, nem eléggé fiatalos. A fesztivál felvett egy szlogent, amely szerint a „különbözőségek összekötnek”. Jó lenne, ha ez így történne. Ez értelmezhető a zenei ízlésre, a különböző országokból érkező előadókra és a korra is. Érezhető a törekvés, hogy minél több fiatal bekapcsolódjon a rendezvénybe, idén az Ifjúsági Iroda is kivette részét a szervezésből. A generációk viszont eltávolodtak egymástól, így sokan talán nem is értik, hogy ez most a fiatalokhoz szól, vagy csak egy újabb nosztalgiaest. Ha ez valóban így van, a szervezők jóval nagyobb akadállyal néznek szembe, mint a fesztivál iránti érdektelenség.
A másik oldal egyértelműen azokat okolja, akik nem hajlandók semmit sem tenni az egyre többet emlegetett tartós rosszkedv és depresszió ellen, ami, úgy tűnik, eluralta térségünket. Az emberek nem kíváncsiak egymásra, és nem kíváncsiak a fiatalokra sem. Minek hallgasson meg egyáltalán egy teljesen ismeretlen együttest? A hétköznapjainkban tapasztalhatjuk, hogy sokan arra sem veszik a fáradságot, hogy informálódjanak a rendezvényekről, talán csak utólag hallanak róluk valamelyik ismerősüktől.
Az érdektelenség sajnos nem csak ennél a fesztiválnál mutatkozik meg. Előfordul, hogy egy izgalmas programot ígérő rendezvényen is kevés a látogató, és a mozi sem telik meg, habár slágerfilmeket vetítenek. Sok igazság van abban, hogy a pénztelenség elveszi az ember életkedvét, akinek nincs pénze, nincs kedve szórakozni sem. A számlák és a megélhetés után nem marad pénz fesztiválra, ami sohasem csak a jegy árát jelenti, mert ugyebár inni is kell valamit, ha ez ember késő éjjelig tervez kint maradni. Azután a fuvarozás is macerás, pláne, ha valaki távol lakik a rendezvény helyszínétől. Mire az ember ezt végiggondolja, inkább otthon marad, és mint más napokon, a tévét nézi, vagy a közösségi oldalakon él „társasági” életet.
Talán néha mégis ki kellene mozdulni. Az idei Omladina fesztiválon sok jó dalt lehetett hallani. Sajnálhatja, aki lemaradt például Sóti Juli és a Sin Seekas lelkesítő szerzeményéről, Nagy Réka csodálatosan előadott dzsesszdaláról, vagy az August Again fiatal csantavéri együttes bájos énekesnője, Torok Orsolya fellépéséről. Márpedig igazán szép lett volna szorítani nekik.
Szerintem a szervezők jó munkát végeztek, és talán ennek a fesztiválnak is időt kell adni, mint Szabadka más nagyobb fesztiváljainak. Az Interetno is akkor vált igazán nagy fesztivállá, amikor kialakultak a hagyományos tartalmak és többnapossá duzzadt. A palicsi filmfesztivál gyér érdeklődéssel és zűrzavaros koncepcióval indult. Akkor lett népszerű, amikor kialakult az európai jellege. Talán tényleg csak kitartás kérdése az egész.
Ami pedig a fesztiválon képviselt zeneműfajokat illeti, csak remélni tudom, hogy Szabadka nem vált máris egy nagy kocsmává, ahol a zenei ízlést a lufimell-rázás és a fenékriszálás határozza meg.
