2024. március 29., péntek
SZERB VÁLOGATOTT

Karadžić: „Izgalmas lesz a december!”

Néha hetekre elcsendesülnek a dolgok a Szerbiai Labdarúgó-szövetség (FSS) környékén, de biztosak lehetünk benne, hogy nem sokáig tudnak némák maradni a szerbiai futball meghatározó szereplői. A világbajnoki selejtezősorozat végeztével és a futballbírók sztrájkkal való fenyegetőzése után mintha mindenki elvonult volna valami kolostorba, már-már meglepő volt, mekkora a csönd az FSS háza táján, de nem kellett csalatkoznunk, a szövetség nagy befolyású elnöke, Tomislav Karadžić megunta ideiglenes némasági fogadalmát, és kijelentette, hogy „izgalmas december vár a szerb futballközvéleményre”. Nem mintha bárkit is elképesztett volna a kijelentés, elvégre már hónapok óta tudja mindenki, hogy az év utolsó hónapjában válik el, hogy Karadžić marad-e a posztján, illetve az is, hogy Siniša Mihajlović látja-e majd el továbbra is a szövetségi kapitányi teendőket.

Kedden a szerb válogatott elutazott Dubajba, ahol pénteken Oroszországgal mérkőzik, a szerbiai nyilvánosságtól való pár napos távollét pedig ideális lesz Karadžić és Mihajlović számára, hogy nyugalomban megbeszéljék, mit és hogyan tovább. Mindenesetre az egykori szabadrúgásspecialista Mihajlović korábban már kijelentette, hogy csak akkor vállalja a feladat folytatását, ha Karadžić marad a posztján, a szövetség elnöke pedig úgy nyilatkozott kedd este a Novostinak, hogy szerinte a mostani kapitány garancia a sikerre a 2016-os Eb-selejtezőkön: „Úgy gondolom, hogy Siniša sok jó dolgot vitt véghez, amióta kapitány, különösen az új csapat építésében. Egy olyan válogatottat hozott létre, amely vele az élén szép jövőnek néz elébe, és nem hiszem, hogy valaki, aki esetleg a helyére lépne, valami fontosat változtatna a játékosok kiválasztásán. Siniša garancia a sikerre.”

Mihajlović munkáját és státusát még ezután fogja megvitatni és átvizsgálni az FSS végrehajtó bizottsága, de Karadžić szerint a többség a kapitány maradása mellett van, és várhatóan két héten belül döntés születik a sorsáról.

Arról, hogy marad-e a szövetség elnöke a jövő évben is, előbb kicsit sejtelmesen fogalmazott: A közvéleménynek nem lesz unalmas a december!” – majd komolyabbra fordítva a szót így folytatta: „Várjuk meg, hogy lejátssza a válogatott ezt a két meccset, majd rendezünk minden folyamatban lévő kérdést, köztük a kapitányra és a személyemre vonatkozókat is.”

Persze, a történet nem ilyen egyszerű, Mihajlovićot állítólag az utóbbi hetekben több klub is megkereste Olaszországból, konkrét érdeklődésről a Sampdoria kapcsán lehetett hallani. A genovaiaknál Mihajlović az első számú jelölt, de lehet, hogy kivárják, mi lesz Mihajlović ügyében az FSS döntése – habár a kapitány korábbi nyilatkozatai alapján az szűrhető le, hogy legszívesebben maradna a válogatott élén, a klubfutballba pedig csak később térne vissza.

Hogy a sztori még érdekesebb legyen, arról az Alo napilap gondoskodott, amely neveket nem említve úgy fogalmaz, hogy létezik az FSS-ben egy ellenzék, „amely nem ül karba tett kézzel”: „A politikai trendekhez hasonlóan, ahogyan a szerb kormány alkalmazott néhány külföldi szakembert, a tehetős hazai üzletemberek által támogatott futballmunkások is eminens szakembert szeretnének a válogatott élén látni, aki a szerb futballba fegyelmet hozna, és visszaállítaná az európai vágányra.” Az Alo szerint konkrét ötlet, hogy a Bayernnel kétszeres, a Wolfsburggal egyszeres német bajnok edző, a vasmarkúként számon tartott Félix Magath vehetné át a válogatott irányítását. Ha vele nem sikerülne megegyezni, akkor a legesélyesebbé Ljubinko Drulović, az ifikkel a nyáron Európa-bajnokságot nyerő tréner válna.

Most csak annyi biztos, hogy Szerbia a következő napokban megmérkőzik Oroszországgal és az újságírók által összeállított válogatottal, decemberben pedig remélhetőleg végre tiszta vizet öntenek a pohárba, véget ér a sejtelmes kijelentések kora, megtudjuk végre, hogy kinek az elnöklésével, kinek az irányítása alatt harcol majd a válogatott az Eb-részvételért.