2024. április 19., péntek
MAGYAR LABDARÚGÁS

Se kapitány, se mérkőzés

Az amszterdami KO miatt már nem lép pályára idén a magyar futballválogatott

Bár a november 15. és 20. közötti időszakban akár két mérkőzést is játszhatna a magyar labdarúgó-válogatott, a szövetségi kapitányát vesztett együttes egyszer sem lép pályára. A súlyos, 8:1-es amszterdami vereség után távozott Egervári Sándor, így most szakvezető sincs, de pótselejtezőre sem kell készülni, ezért a Magyar Labdarúgó-szövetség nem látta értelmét semmilyen mérkőzésnek.

Hivatalosan persze úgy magyarázta az MLSZ, hogy miután a második hely megszerzésére az utolsó fordulóig, október közepéig megmaradt az esély, ezért nem állt módjában lekötni és véglegesíteni felkészülési mérkőzést a novemberi FIFA-meccsnapokra. Ennek ellentmond, hogy egy aláírt előszerződés szerint a csapat idegenben lépett volna pályára – tehát volt ellenfél, csak már nem kötik senki orrára, hogy ki lett volna az.

Így tehát a kluboknak akad két hét nyugalom a felkészülésre, a szövetség pedig próbálkozhat a további kapitánykereséssel. Amivel persze sehogyan sem áll. Azt ugyan kiszivárogtatták, hogy Paulo Sousa szóba sem jöhet, bezzeg Jupp Heynckest tárt karokkal várnánk, de konkrétumot csak egy Svédországban élő magyar edző, Móré Imre árult el, aki szerint a svéd Sven-Göran Eriksson 1,5 millió euró körüli összegért vállalná a megbízatást.

Hogy Eriksson jó választás lenne, vagy sem, nehéz megítélni, de ő azért nem az a név, akiért az emberek tömegével tódulnak majd a stadionokba. Ráadásul még az angol sajtó is azt írta az egy hete megjelent önéletrajzi könyvéről, hogy csak az derült ki belőle, hogy a svéd szakember két szenvedélyének tud hódolni, a pénznek és a nőknek.

Robert Prosinečki a Nemzeti Sportnak úgy nyilatkozott, soha senki sem kereste meg a magyarok részéről, pedig a horvát tréner majdnem szabaddá tette magát azzal, hogy a szombati, Beşiktaştól elszenvedett 3:0-s vereség után lemondott a Kayserispor vezetőedzői posztjáról, igaz, ezt a klub vezetősége nem fogadta el.

A válogatottól egy gyors átkötéssel rá is térhetünk a múlt hét vége legnagyobb rangadójára, amelyen a Haladás óriási meglepetésre 3:0-ra nyert a Ferencváros ellen a Puskás Stadionban. A lefújás után Artner Tamás, a vendégek edzője nem bírta ki, hogy ne üzenjen a szurkolóknak.

Nagyon taktikus, okos játékkal már az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést. Szép támadásokat vezettünk, és szép gólokat lőttünk. Az ellenfélnek szinte helyzete sem volt. Jelen pillanatban a Haladásnak jobb csapata van, mint a Fradinak – ezt láthattuk ma is. Annyit még szeretnék elmondani, hogy nem nagyon látok ma jobb belső védőt Magyarországon, mint az én két labdarúgóm” – célzott arra, hogy igazságtalannak érzi azokat a támadásokat, amelyeket a Bukarestben nagyot hibázó Guzmics Richárd és az Amszterdamban öngólt fejelő Devecseri Szilárd kapott.

Ricardo Moniz csak a szokásos frázisokat pufogtatta – kétarcú a csapat, hiányzott a hit, pozitívnak kell maradni –, de egyre kevesebben hisznek neki. Az a szerencséje, hogy Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója még közéjük tartozik. „Nem játszunk jól. Le kell ülnünk a szakmai stábbal, és megbeszélni pontosan, hogy ennek mi lehet az oka. A nyáron igazolt játékosok eddig valóban nem váltották meg a világot. De a befektetések tükrében bizonyos eredményeket elvárunk. Ki kell jutnunk mindenféleképpen a nemzetközi porondra” – nyilatkozta.

A Videoton két vereség után 1:0-ra begyűrte a Mezőkövesd együttesét, az újoncnak most két hete lesz arra, hogy a sebezhető védelmébe beépítse a frissen szerződtetett válogatott védőt, Vaskó Tamást, aki korábban az Újpest, a Videoton és a Kecskemét színeiben játszott.

A Debrecen még második, miután 2:1-re verte a másik újoncot, a 75 percet emberhátrányban futballozó Puskás Akadémiát. De maradt a harmadik helyen a Diósgyőr is, miután nagy nehézségek árán kiharcolt egy 1:1-es döntetlent Pécsen.