Szinte senkinek nem tetszik a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) az euróövezeti adósságválság megoldására vonatkozó legújabb ötlete, amelyről a szakma ugyan már októberben tudomást szerzett, de a nagy nyilvánosságban csak a napokban tudatosodott lényege. Eszerint az IMF az eurózónát négy éve sújtó válság felszámolásába – az érintett államok mellett – a lakosságot is bevonná. Pontosabban azokat a válság sújtotta országokban élő magánszemélyeket, akiknek vagyona van.
Az IMF-ötlet, illetve javaslat szerint – rendkívüli, de csak egyszeri – tízszázalékos különadóval kellene sújtani a kisemberek, illetve a háztartások vagyonát, beleértve az ingatlan(oka)t, a banki nettó megtakarítást (azaz a magánadósság feletti részt), de még a nyugdíjmegtakarításokat is.
Az IMF úgy számol, hogy a magánvagyonokra kivetendő különadóval az euróövezeti országok (állam)adósságát a pénzügyi és gazdasági válság kirobbanása előtti szintre lehetne csökkenteni. Ezért azt ajánlja a kormányoknak, hogy a siker érdekében váratlanul vezessék be ezt az intézkedést. A be nem jelentett lépés azért volna célszerű (az IMF szerint), mert a lakosság nem tudna felkészülni, nem jutna ideje óvintézkedésekre, így a háztartások vagyonának megdézsmálásával biztosítani lehetne a tervezett bevételt.
A nemzetközi pénzügyi szervezet – amelynek fő feladata épp az, hogy szigorú gazdaságpolitikai feltételekkel hitelt adjon a tagállamok pénzügyi zavarainak elhárítására – tehát a takarékoskodók megsarcolását, vagyonuk önkényes megkurtítását, kisajátítását javasolja a fojtogató válság kezelésének egyik módszereként.
Az IMF szerint az euróövezeti országok adósságát a javasolt kényszeradóztatási módszerrel a pénzügyi és gazdasági válság 2008-as kirobbanása előtti esztendő szintjére lehetne csökkenteni. Az eurózóna 17 tagállamában a GDP-arányos átlagos (éves) államadósság 2007-ben 66 százalékon állt, jelenleg viszont eléri a 95 százalékot.
Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a kényszeradó esetleges bevezetése komoly bizalmi válsághoz vezetne, a megsarcolt lakosság pedig nagy mértékben visszafogná kiadásait, mert nem tudná, hogy mikor találnak ki ismét valami népnyúzó technikát a pénzügyi és politikai hatalmasságok. A kiadások látványos mérséklésével viszont visszaesne a fogyasztás, ez fékezné a termelést, súlyos gondokat okozva az egész gazdaságnak.
Akad olyan közgazdász is, aki úgy véli, hogy az euróövezeti tagállamoknak engedélyezett felső határ közelébe vagy alá csak akkor csökkenthető az államadósság, ha a tagországok többsége roppant erőfeszítéseket tesz. Ezek az erőfeszítések azonban felemésztenék a közösségi bruttó hazai össztermék (GDP) harminc százalékát, vagyis háromezer milliárd eurót. És ez még nem is lenne elegendő, mert a pénzügyi intézmények adósságát is rendezni kellene. Azokét a bankokét, amelyeknek a megmentésére, életben tartására az EU kormányaként számon tartott Európai Bizottság 2008 októbere és 2011 októbere között már 4500 milliárd euró (az uniós GDP 37 százalékának megfelelő) állami támogatást hagyott jóvá.
A várható széleskörű tiltakozásokra való tekintettel az IMF igyekszik nyugtatni a kedélyeket. Közgazdászai közben abban a hitben ringatják magukat, hogy egy ilyen hozzájárulást (értsd: sarcot) egyesek tisztességesnek is tartanának. Sajátos érvként az IMF azt is megemlítette, hogy Európában az első világháború után Németországban, a második világháborút követő időszakban pedig Japánban is léteztek ilyen adók.
Azt, hogy az IMF akár elvben is felvetette a „vagyondézsmát”, sokan már önmagában aggasztónak tartják az EU-ban. A terv bírálói máris heves ellentámadásba lendültek. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kormányok valóban végrehajtottak ilyen műveletet nagy háborúk, sőt olykor katasztrófák után is, de a fő céljuk mindig az újrakezdés volt.
Szerintük jelenleg nem az újrakezdés a tét, hanem a súlyos válságot kiváltó, elhibázott mechanizmusok teljes és gyökeres átalakítása. Az IMF-ötlet ellenzői elvetik és felháborítónak tartják a kényszeradóztatást. Úgy tűnik, eddigi reakcióikkal egyetért az érintettek többsége is. Az IMF-elképzelés megvalósítása ugyanis sok uniós és euróövezeti országban is megfosztaná az embereket vagyongyarapodásuk tekintélyes részétől. Még a válságot eddig jól átvészelő Németország sem lenne kivétel.
