Kollektív depresszió

A hatvanhét éves metikoši Dragomir Minić első látásra nem sorolható azok közé a szerbiai elkövetők közé, akik fegyvert ragadnak, és kioltják más vagy önmaguk életét, helyet foglalva ezzel maguknak a sajtó feketekrónika-rovataiban: a férfi évtizedekig Németországban dolgozott, most magas nyugdíjat kap, és a Kraljevo melletti falu egyik messzemenően leggazdagabb polgára. A férfi vasárnap valamiért mégis „robbant”, és először az ebédjét házhoz szállító férfira lőtt rá, majd géppuskájával sortüzet nyitott a tetthelyre érkező rendőrökre. A helyszínelés során a férfi házában számos lőfegyvert és több száz töltényt találtak.

Később kiderült, hogy a nyugdíjas mégis anyagi háttere miatt élt állandó rettegésben, még ha a többséghez viszonyítva fordított szempontból is. Attól félt, hogy kirabolják. Az őrizetbe vett férfi hallgatással védekezik, vagyis továbbra sem tudni, hogy mi vezérelte a tett elkövetésére. Ezért egyelőre csak feltételezhetjük, hogy ebben az esetben is a nehéz gazdasági és pénzügyi helyzet vezetett a drámához.

ELVESZETT JÖVŐKÉP

A vonatkozó felmérések szerint Szerbiában nagyjából minden századik polgár képes lenne „csak úgy” megölni embertársát, derül ki Zlatko Nikolić kriminológus, szociológus elemzéséből. A bizonytalan gazdasági, szociális és politikai helyzet miatt rengeteg ember érez kilátástalanságot, emiatt folyamatosan gyülemlik bennük a düh és az agresszió, ez pedig egyre több erőszakos leszámoláshoz vezet, magyarázta Nikolić.

Dobrivoje Radovanović kriminológus még súlyosabbnak láttatja a helyzetet, amikor megállapította, hogy a kilencvenes évek hangulata és szelleme visszatért az utcákra, illetve az emberek közé. Bár az is lehet, hogy nem is kellett semminek visszatérnie, talán soha nem is tűnt el, fűzte hozzá Radovanović.

Hasonlóképpen értékelt Aleksandra Janković pszichológus, aki kifejtette, hogy még ha nem is annyira kifejezetten, mint a kilencvenes években, de ma is aggódnunk kell biztonságunkért. Mind otthonainkban, mind az utcán. Az élet elveszítette jelentőségét, véli Janković, aki arra is figyelmeztetett, hogy akár egy első látásra banálisnak tűnő szituáció is incidensbe torkollhat.

A szerbiai emberek reményvesztetté váltak, perspektíva nélkül élnek, és nem látják a jobb jövőt, értékelte Zoran Milivojević pszichoterapeuta.

– Az utóbbi húsz évben a szerbiai emberek több kollektív traumát is átéltek. Az emberek csakis akkor viselik el a szenvedést, ha abban bármiféle értelmet vélnek felfedezni, ha úgy vélik, hogy a szenvedés az út a jobb jövőbe. Amikor ezt nem érzékelik, akkor a jövő lassan elveszíti jelentőségét. Ez pedig depresszióhoz vezet. A szerbiai társadalmat hosszú ideje jellemzi a kollektív depresszió. Ezt pedig nem a szomorúság karakterizálja elsősorban, hanem az érzéketlenség és az érdektelenség. Arról már szinte felesleges beszélni, hogy világviszonylatban vezető szerepet töltünk be az öngyilkosságok tekintetében. Az országban naponta átlagban négy-öt ember ontja ki saját kezével életét. Amikor az emberek elégedetlenek, akkor egyre rosszkedvűbbé válnak. Ha pedig tartósan rosszkedvűek, akkor egyre szűkül a tűréshatáruk, és egyre gyorsabban reagálnak túlzott agresszióval. Az elhúzódó válság miatt az emberek hozzászoknak a kevésbé normális életkörülményekhez. Téved az, aki azt hiszi, hogy ez jó. Az emberek megváltoznak, magukba zárkóznak, nem bíznak másokban. Ez pedig a társadalmi értékek és normák eltűnését okozza – magyarázta az összefüggéseket Milivojević.

Szinte ugyanilyen diagnózist állított fel a szerbiai társadalomról Zoran Đurić pszichoterapeuta is: a társadalom szellemi egészsége rendkívül rossz. Európai viszonylatban a szerbiai emberek töltik a legtöbb időt a televízió képernyői előtt. Teszik ezt azért, mert nincsen más dolguk, vagy mert máshoz nincsen erejük. Még ha alkalmazottak is, a munkanap után annyira fáradtak és idegesek, hogy egyedül a televíziót van erejük bekapcsolni. A depressziós ember a képekbe menekül, ugyanúgy, mint a frusztrált háziasszony a ponyvaregényekbe, hangsúlyozta Đurić.

– Gyilkosságot leggyakrabban azok az emberek követnek el, akik nem teljesedtek ki, akiket a nyers és erőszakos érzések töltenek ki. A nehéz gazdasági helyzet ezeket az embereket minden különösebb gond nélkül erőszakos cselekedetre ösztönözheti. Ha valaki már hosszú ideje tűr, és nincsen kapacitása problémáinak a megoldására, akkor a benne felgyülemlett feszültség súlyos robbanáshoz vezet. A kilátástalanság és a kétségbeesés, valamint az, hogy képtelen eltartani családját, jó alapot épít az emberek lelkében az erőszakos tettek elkövetéséhez – elemezte Đurić.

Aleksandar Dimitrijević pszichológus arra igyekszik rámutatni, hogy az emberek szellemi egészsége nem elsősorban a pénzen múlik. Attól, hogy valakinek van pénze, még nem biztos, hogy lelkében minden a helyén van, hiszen maga a pénz nem biztosíték az élethez való kreatív hozzáállásra, érvelt Dimitrijević, majd megerősítette, hogy a lelki problémák akkor kezdődnek, amikor az emberek nem képesek többé hinni a jövőben, amikor úgy vélik, hogy ők maguk semmit nem változtathatnak meg, vagy egyetlen kezdeményezésük sem lehet sikeres.

ILLEGÁLIS FEGYVERTARTÁS

Az erőszakos kilengések és a fegyveres leszámolások kapcsán Aleksandra Janković pszichológus szerint a következő kérdéseket mindenféleképpen érdemes lenne feltenni: Hogyan jutottak az elkövetők fegyverhez?; Ki adott nekik engedélyt erre?; Megvizsgálta-e bárki is, hogy alkalmasak-e a fegyvertartásra?

A kérdések jogosságát alátámasztja a tény, hogy Szerbiában több mint hárommillió lőfegyvert tartanak, vagy viselnek illegálisan. Az engedéllyel tartott/viselt lőfegyverek száma meghaladja az egymilliót.

A szakértők elmondták: nemcsak a bűnözők tartanak illegálisan fegyvert, hanem a látszatra teljesen átlagos családok is, sőt, a háztartásokban nemcsak pisztolyt, hanem automata és hosszú csövű puskát is találhatnánk.

Az is megtörténik, hogy valaki engedélyt kér egy puskára vagy pisztolyra, majd miután ezt megkapja, több fegyvert is beszerez, és ezeket otthonában rejtegeti, nyilatkozta a témával kapcsolatban Dobrivoj Radovanović kriminológus.

Igor Pešić kriminológus közölte, hogy az országban minden egyes lőfegyverrel elkövetett gyilkosságot engedély nélkül tartottal követnek el.

– Leggyakrabban pisztollyal gyilkolnak, amelyről eltávolították a nyilvántartási számot. Így esély sincsen kideríteni a fegyver származási helyét, múltját. Csakis szigorú büntetésekkel és állandó jellegű ellenőrzéssel lehetne útját állni a törvénytelenül tartott lőfegyverek felhalmozódásának – magyarázta Pešić.

Miloš Vasić, a Vreme hetilap újságírója korábban elmondta lapunknak, hogy az engedéllyel és az illegálisan tartott fegyverek aránya a kilencvenes évekig teljesen más volt: addig elenyésző volt azoknak a száma, akik nem szerezték be a szükséges dokumentumokat. Jugoszláviában évente átlagban négy-öt előre megfontolt szándékú gyilkosságot jegyeztek, indulatból pedig csak többévente követtek el gyilkosságot lőfegyverrel. Azokban az időkben a gyilkosságokat regisztrált lőfegyverrel követték el, ma viszont ez pont fordítva van. A kilencvenes évekig az is csak keveseknek jutott eszébe, hogy illegálisan tartott fegyverüket magukkal vigyék valahová. Mára ezen a téren szintén gyökeresen megváltozott a helyzet, napjainkban szinte már csak az engedély nélkülieket hordják magukkal a tulajdonosok.