2024. március 29., péntek

Egyedi hangzású dal nyert

Az idei Ifjúsági Fesztivál legjobb szerzeménye a Šesto čulo együttes Dodole című dala lett – A Jazzik legjobb zeneszerzője a zentai születésű Nagy Réka

Az újraélesztése óta másodszor sorra kerülő Ifjúsági Fesztivál ezúttal is a „különbözőségek összekötnek” szlogenre helyezte a hangsúlyt. A szabadkai Népkör MMK-ban zajló főprogramban tizennyolc szerzemény versengett. Az előadók Szerbiából, Horvátországból és Magyarországról érkeztek, de egy bécsi versenyző is akadt. Technikai okokból kifolyólag a közönség először kilenc szólóelőadót, majd kilenc együttest hallhatott.

A Šesto čulo két díjat is nyert (Fotó: Diósi Árpád)

A Šesto čulo két díjat is nyert (Fotó: Diósi Árpád)

A dalok különböző zeneműfajokat képviseltek: a pop- és rockballadáktól kezdve, a dzsesszes, reggae-s vagy népi ihletésű szerzeményeken keresztül a zúzós, sötét hangzásvilágú, szimfonikus metálig.

Miután elhangoztak a dalok, kihirdették a győzteseket is. A nemzetközi összetételű zsűrit a könnyűzene ismert személyiségei alkották: Olja Dešić (Hovátország), Brano Likić (Bosznia és Hercegovina), valamint Aleksandar Gajović és Srđan Nikolić (Szerbia). A legjobb dal és a legjobb dalszöveg díját is a Šesto čulo együttes Dodole című dala nyerte meg. A zenekart a Mačvanska Mitrovica-i Todora Stojinović vezeti, aki egyben előadója is volt a szerzeménynek. A dal a nyugati hippi világot köti össze a keleti sanzonokkal, ami így egészen egyedi hangzást eredményez.

A Szabadkai Rádió hallgatói is szavazhattak, közöttük az újvidéki Haos zenekar lett a legnépszerűbb. A Jazzik fesztivál nyertest hirdetett a legjobb dzsessz-szerzemény kategóriában, ezt a díjat a zentai születésű, budapesti Nagy Réka érdemelte ki. A legjobb előadó Sandra Vagaja lett, aki a rijekai Anđa Butorac Srodne duše című szerzeményét mutatta be. A Kovač Alapítvány díját a Bécsből érkező Sanja Govorčin kapta meg, a legjobb együttes pedig a belgrádi Filthy Cathouse lett.

A fesztivál izgalmaiba sokan belefáradtak, de akik nem, azok a belgrádi Kraljevski Apartman koncertjén vehettek részt.