2024. április 24., szerda

Nyugdíjbiztosítás csak papíron

Kaotikus a szerbiai egyházak helyzete – A Római Katolikus Egyház esetében csak a püspökség van bejegyezve

A hivatalos adatok szerint a Szerbiában az egyházi személyeknek, papoknak nincs betegbiztosításuk, sem nyugdíjuk. Amennyiben történik velük valami, saját zsebből kell kifizetniük a költségeket, ha munkaképtelenné vállnak. Miközben a fogyatkozó hívők miatt egyes plébániák gyakorlatilag már nem tudják eltartani magukat, az állam vagyonadóval is terhelné az egyházakat.

A Katolikus Egyház szerbiai helyzetéről, azon belül is a Szabadkai egyházmegyéről Zsellér Attila atya, a szabadkai püspökség irodaigazgató-helyettese számolt be. Szavai szerint a Katolikus Egyház jogi státusza ma sincs rendezve, az egyházmegyében csak a püspökség van regisztrálva, a plébániák viszont nem. Így a plébánosok, de a szerzetesek is csupán a püspökségen keresztül tudnak létezni, holott az irodaigazgató-helyettes szerint jobb lenne, ha rendelkeznének saját törzsszámmal és adószámmal. A plébánosoknak minden egyes iratért, minden egyes pályázatért a püspökséghez kell fordulniuk, a püspökség pedig ajánlásokat ír hozzá, és aláírja azokat.

– A papok helyzete sem rendezett. A diplomák honosítása is kérdéses, az állam az egyetemi végzettségeinket nem ismeri el. Nekem például csak az általános iskolai végzettségemet ismerik el, de remélhetőleg megoldódik ez a gordiuszi csomó is – mondta az atya.

Elmondása szerint mindenki máshol diplomázott; egyikük Horvátországban, másikuk Magyarországon, van, aki Szlovákiában, és van, aki Rómában. Annak ellenére, hogy a katolikus egyház már három éve sürgeti a probléma megoldását, az állam részéről nem találnak hallgató fülekre.

SAJÁT ZSEBBŐL

A papok számára a legnagyobb gond a betegbiztosítás, amely nélkül nem csak kiszolgáltatottak, hanem súlyos pénzeket kell fizetniük, ha netalán történik velük valami. A kommunizmus idején a papoknak nem járt egészségbiztosítás, akinek pedig volt is, az földművesként biztosította önmagát. Problémát jelent az is, hogy 2003-tól nem lehet szétválasztani az egészségbiztosítást a nyugdíjbiztosítástól. Aki fizeti a betegsegélyezőt, annak kötelezően kell fizetni a nyugdíjalapot is. Amelyik plébános megtehette, ettől kezdve maga fizette be a minimálbérnek megfelelő beteg-, illetve nyugdíjalapot, a hittan kötelezővé tétele után pedig az iskolákban oktató papoknak némely helyen az iskolák fizették be a beteg-, illetve nyugdíjbiztosítást. A 65 évet betöltött személyek és a szerzetesek viszont az államtól kapják meg a betegbiztosítást.

– Tavaly májusban úgy nézett ki, hogy megoldódik a problémánk, a szerb kormány ugyanis meghozott egy rendeletet, amely kimondja, hogy az állam a papoknak és az egyházi személyek számára az állami költségvetésből fizeti be a minimálbér után járó járulékokat. Tévedtünk, hisz azóta még nagyobb a káosz. Egyrészt egyes iskolákban a rendeletre hivatkozva többé nem akarják fizetni a járulékokat, másrészt hiába van rendelet, senkit sem sikerült bejelentenünk, mert az állam nem dolgozta ki a bejelentés és a járulékok kifizetésének protokollját. Továbbá sok községben nem engedik a hatóságok, hogy a papok földművesként fizessék a beteg- és nyugdíjbiztosítást. Ha megkísérlünk valakit bejelenteni, akkor egymásra mutogat az egészségbiztosító, a nyugdíjalap és az adóhatóság. Jelenleg tárgyalunk az illetékesekkel, hogy ez a probléma is megoldódjon – mondta az atya.

Csupán azok kaphatnak belátható időn belül nyugdíjat, akik az állam által előírt nyugdíjkorhatárt elérik, ez most még jelenleg 65 év, és minimum 15 évig fizették a nyugdíjjárulékot, vagyis elsősorban azok a papok, akik földművesként voltak bejelentve a nyugdíjpénztárnál, és kifizetik a földműves nyugdíj járuléka és a minimálbér után járó nyugdíjjárulék közötti különbözetet.

Az állam úgy becsülte fel, hogy Szerbiában ez a rendelet 2000 személyt érint majd, 1700 pravoszláv papot és 300 más történelmi felekezethez tartozó papot, lelkészt (például katolikus, protestáns és iszlám). Zsellér atya becslése szerint a szerbiai katolikus papság körében 200 érintett személy van.

A Katolikus Egyházban nincs nyugdíj, bár van egy korhatár, a 75. életév, amely után a püspökök és a papok (egyedül a pápa nem) kötelesek benyújtani lemondásukat, azzal, hogy a püspök vagy a pápa megtarthatja őket szolgálatukban, amennyiben egészségük megengedi azt. Az öreg papok számára sok egyházmegyében létezik idős-otthon, amelyet az illetékes püspökség működtet. Megtörténik, hogy valamely pap úgy dönt, hogy családjának leszármazottaihoz költözik, de rendszerint végül mégis az egyházmegyei gondozást választják, ahol ingyen lakhatást és étkezést kapnak.

– Amennyiben az itt elszállásolt papok egészsége megengedi, és tudnak misézni, akkor jár nekik a havi 200 eurós stólapénz. Erre már csak azért is szükség van, mert a papok nem kapnak állami nyugdíjat. Ugyanakkor kevés az olyan pap, aki rokonokhoz költözne vissza. Mindenkinek megvan a saját élete, mi pedig egyedül éltük le egész életünket, ezért sokszor súrlódások forrása az élet a rokonok körében – mondta Zsellér atya.

JÖVEDELEM

Sokan tévesen azt hiszik, hogy egy plébániára befolyó összes pénz a papot illeti meg. A papok jövedelme két részből áll: van egy átlagban 100 eurós fix fizetés, valamint egy változó összegű fizetés, amelyet a hívők a szolgáltatásokért befizetett összegéből kapnak. A szolgáltatások árának 70 százaléka illeti meg a papot, a megmaradt 30 százalék a plébániáé, mindez pedig függ a szolgáltatások, vagyis a megtartott misék, esküvők és temetések számától. A püspökség évente kiad egy hivatalos árjegyzéket, mely tartalmazza a szolgáltatások árát és az egyéb fizetendő összegeket, amelyhez képest lehetséges az eltérés egyes plébánián, melyet a helyi plébános az ottani plébánia adottságainak figyelembe vételével határoz meg. Aki vállalja a hitoktatást, annak a papnak a fizetéséhez hozzáadódik az iskolai hitoktatásból származó jövedelme.

Az összes többi bevételt, a perselypénzt, a templomba befolyt pénzt – s amennyiben temetője is van a plébániának az oda befolyt pénzt – és az esetleges termőföldekből befolyó bérlet összeget a plébánia fenntartására fordítják, a püspökségre ennek az összegnek a tizedét kell eljuttatni. A plébánián maradó összegből kell az alkalmazottak (pap, kántor, szakácsnő stb.) fizetését, valamint a rezsiköltségeket, közműdíjakat fizetni.

– A bökkenő csupán az, hogy az állam azzal az indokkal, hogy az egyház gazdasági tevékenységet folytat, a plébániáknak ipari, vagyis drágább áron számlázza az áramot, a vizet, a szemetet, az összes közműszolgáltatást. Egy kisebb, kisszámú hívőket eltartó plébánia viszont a gyakorlatban már nem tudja „kitermelni” a saját fenntartására és a pap eltartására a megfelelő összeget. E költségeket külföldi segélyekből, pályázat útján oldja meg a püspökség – tette hozzá az atya.

Az állam csupán egy módon támogatja az egyházakat, méghozzá úgy, hogy pályázatokat ír ki, és a költségvetésben az egyházak támogatására szánt összeget ezekkel a pályázatokkal tudja az egyház lehívni. A helyzeten sokat segítene, ha végre megtörténne Szerbiában a vagyon-visszaszármaztatás, a visszakapott javak ugyanis segítenék az egyház működését.

A luxusról szólva az atya megjegyezte, hogy az egyházmegyés papok nem fogadtak szegénységi fogadalmat, így ha véletlenül valaki örökölne valamit, arról nem kell lemondania. Amikor azonban a templomokat díszítő ún. aranytárgyakról, a liturgiában használt kelyhekről beszélünk, az sem színarany, hanem a legtöbb esetben aranyozott ón vagy réz, és inkább azok eszmei értékéről lehet szó.

AZ ÚJ PALLOS

Mindezek mellett egy újabb pallos lebeg az egyház felett: a szerb állam azon törvénye, mellyel megadóztatja az egyház ingatlanjait. Ebben a rendszerben a plébániákat irodahelyiségnek minősítenék, az pedig érezhetően magasabb árbesorolást jelent, mint egy lakóhelyiség. Az igaz ugyan, hogy a plébániákban irodahelyiségek is vannak, de a plébánia ugyanakkor az adott plébános szolgálati lakhelye is.

– Rossz szándékot vélünk emögött felfedezni. A törvény szerint azon épületek, amelyekben istentiszteleti tevékenység folyik, mentesülnek a vagyonadó alól. A vagyonadóról szóló törvény azonban nem részletezi, mit is takar az istentiszteleti tevékenység. Ezt az egyházakról és vallási közösségekről szóló törvény sorolja fel. Ezen törvény szerint istentiszteleti tevékenység a liturgia, melyet kizárólag a templomban végeznek, vallási istentisztelet, illetve más vallási tevékenység. Az állam viszont nem akarja elfogadni, hogy a plébániákon is folyik istentiszteleti tevékenység. Még a szerzetesek rendházait is megadóztatják, holott véleményünk szerint a szerzetesek egész élete istentisztelet. Nem találtunk megértésre, hisz csak a templomokat mentették fel az adófizetés kötelezettsége alól. Nem szeretnénk a törvényt megkerülve tevékenykedni, illetve nem szeretnénk magunkat a törvény fölé helyezni – mondta az atya.

Mint megjegyezte, javasolták és kifejezték hajlandóságunkat, hogy azon ingatlanok után, amelyet bérbe ad az egyház, és magának is bevétele származik belőle, kifizetnénk a vagyonadót. Ez a gyakorlat létezik némely községben, de ez nem a törvényből ered, hanem egyedül a hatóságok jó szándékától. A püspökség ezt sem tartja megoldásnak, ezért a problémát a törvény szintjén szeretné megoldani. Végezetül az atya megjegyezte, sajnálatos, hogy a legnagyobb meg nem értésre épp Szabadka város vezetése részéről találtak.