2024. április 20., szombat

Díj a második legjobb reklámfilmért

Az év első kilenc hónapjában összesen 94 ezer éjszakát töltöttek Szabadkán és Palicson a turisták – 30 százalékkal többet, mint tavaly

Tavaly még enyhe csökkenést lehetett érzékelni a Palicson eltöltött éjszakák számát illetően, azzal, hogy Szabadkán enyhén emelkedett ez a szám. A szakemberek szerint ennek a jelenségnek az az egyik oka, hogy Palics és Szabadka turizmusa is már évek óta magára van hagyva, nagyon keveset ruház be a város az idegenforgalomba. És bár a kínálkozó lehetőségek többsége a mai napig nincs kihasználva, a Városi Tanács, valamint a szabadkai Idegenforgalmi Szervezet közötti, a város népszerűsítése terén történő együttműködésnek köszönhetően, az év első kilenc hónapjában emelkedett a Palicsra és a Szabadkára látogató turisták száma.

Szabadkára és Palicsra ugyanis januártól szeptember végéig összesen 51 ezer turista látogatott el, akik 94 ezer éjszakát töltöttek el itt. A múlt évben összesen 105 ezer éjszakát töltöttek a turisták Szabadkán és Palicson, így a Köztársasági Statisztikai Hivatal adatait tekintve, a szakemberek abban reménykednek, hogy az idei adatok jelentős mértékben meghaladják a tavalyit. Az év első 9 hónapjában Palicsra 15 500-an voltak kíváncsiak, vagyis 6 százalékkal többen, mint tavaly, Szabadkára pedig 35 ezer turista jött, vagyis 31 százalékkal többen, mint a múlt év ugyanebben az időszakában.
Vjekoslav Ostrogonac, a Városi Tanács idegenforgalommal megbízott tagja a napokban megtartott sajtótájékoztatón kiemelte, örülni kell ugyan ezeknek az adatoknak, mégsem lehet megelégedni velük, hiszen Szabadka és Palics jelentősen nagyobb kapacitású.

– Másfél évvel ezelőtt, amikor a turizmus fejlesztéséről tárgyaltunk, az alapvető elképzelésünk az volt, hogy megpróbáljuk a Szabadkára és Palicsra látogatók számát 5–10 százalékkal megemelni, majd az elkövetkező négy évben arra törekedni, hogy egyre többen érdeklődjenek a városunk iránt, hogy végül eljussunk arra a szintre, amit kitűztünk magunk elé, vagyis mindenki, aki az idegenforgalomban dolgozik, elégedett legyen – mondta. Hozzátette, hogy jelen pillanatban jelentősen jobb eredményeket tudnak felmutatni, mint amiben eddig reménykedtek.

A pozitív eredmények közé tartozik az is, hogy a szabadkai Idegenforgalmi Szervezetet két díjjal tüntették ki a kilencedik kruševaci idegenforgalmi kiadványok kiállításán, mégpedig a második legjobb reklámfilmért, valamint a legjobban áttekinthető honlapért. A szervezet már csak azért is nagyon fontosnak tartja ezt a két elismerést, mert a városi költségvetésből szerény összeget kap, a működésének az alapforrása az idegenforgalmi adó.
Vjekoslav Ostrogonac rámutatott, a szabadkai Idegenforgalmi Szervezet jó munkát végez a város népszerűsítésében, mivel Szabadka Paliccsal és Kelebiával együtt egyre szélesebb körben felismerhető idegenforgalmi desztinációt képez.

Ivana Anđelković, a szabadkai Idegenforgalmi Szervezet igazgatónője is azt hangsúlyozta, hogy a város népszerűsítése érdekében jelentős erőbefektetésekre van szükség. Mint mondta, igyekeznek figyelmet fordítani arra, hogy ugyanolyan jelentőséget tulajdonítsanak a külföldi, illetve hazai kiállításokon való részvételnek, illetve az ottani szereplésüknek.

– Folyamatosan dolgozunk azon, hogy újabb és újabb kiadványokkal jelenjünk meg, kibővítettük az internetes hozzáférésünket, szeretnénk elérni azt, hogy minél több magazinban írjanak rólunk, és ezzel minél szélesebb közönség halljon rólunk, és itt töltsék nálunk szabadnapjaikat – részletezte Ivana Anđelkovć.

Elmondták, Szabadka és Palics népszerűsítésében jelentős szerepet játszanak a médiumok, így tegnap a Galeria Hotelben műhelymunkára került sor az idegenforgalom és a média kapcsolatáról. A gazdasági minisztérium támogatásával ugyanis Szerbia területén összesen 12 műhelymunkában foglalkoznak majd az idegenforgalomban dolgozókkal, hogyan javítani tudjanak a médiával kialakított kapcsolatukon. A tegnapi műhelymunkán a Futurizam idegenforgalmi tanácsadó vállalat képviselője kiemelte, az idegenforgalmi munkások sokszor nem tudják, hogyan viszonyulnak a médiumokhoz. Éppen ez a rossz kommunikáció miatt nem tudják a hotelek, éttermek kihasználni a meglévő kapacitásaikat, hiszen kevesen tudnak róluk. A műhelymunkák lényege éppen az, hogy az idegenforgalomban dolgozók megtanulják, miként kommunikáljanak a médiumokkal, hogy népszerűsítsék turisztikai desztinációikat, valamint a közölnivalójukkal felkeltsék a média érdeklődését.