2024. április 19., péntek

Rugalmasabb hozzáállást!

Jeffrey Sachs szerint a fiatalok munkanélkülisége jelenti a legnagyobb gondot Szerbiában

Aleksandar Vučić kormányfőhelyettessel tárgyalt Jeffrey Sachs világhírű amerikai közgazdász, a szerbiai gazdasági helyzetről cseréltek véleményt – számolt be Sachs a nemzetközi együttműködéssel és fenntartható fejlődéssel foglalkozó központ (CIRSD) alakuló ülését követően. A központot, mint ismeretes, Vuk Jeremić korábbi szerb külügyminiszter hozta létre.

Az újságíróknak adott nyilatkozatában Sachs elmondta, hogy a kormányfőhelyettessel általában véve beszéltek az ország helyzetéről, de tartalmas véleménycserének minősítette a társalgást. Hozzátette, maga a legaggasztóbbnak a fiatalok körében tapasztalható magas munkanélküliségi arányokat tartja. Mint mondta, a fiatalok mindenütt a gazdaság jövőjét jelentik, ezért olyan nagy gond, ha már számukra is ekkora akadályokba ütközik a munkahely megtalálása. Szerbia legfontosabb teendőjeként e probléma megoldását jelölte meg.

– Szerbiának azt tudom üzenni: legyen minél rugalmasabb, minél felkészültebb a változásokra. A megfelelő képességek, a szakképzettség megszerzése kulcsfontosságúnak számít – értékelte a közgazdász, s hozzátette: nem topoghat egy helyben az, aki változásokat, előrelépést akar.

A most létrehozott CIRSD céljait a belgrádi Médiaközpontban vázolta fel Vuk Jeremić. Elmondása szerint a központ független felméréseket, kutatásokat végez majd annak érdekében, hogy megfelelő ajánlásokat tudjon tenni az államok közötti kapcsolatok javítása céljából. Egy nyílt, befogadó jellegű és megfelelő védelmi mechanizmusokkal rendelkező nemzetközi rendszer megvalósítását fogja szorgalmazni, különösen nagy hangsúlyt fektetve a fenntartható fejlődés fontosságának népszerűsítésére.

A CIRSD elnöke Vuk Jeremić, tiszteletbeli elnöke pedig Miguel Ángel Moratinos egykori spanyol külügyi tárcavezető. A központ tanácsadói testületének a tagja, Sachs mellett, Mohammad Sabah Al-Salem Al-Sabah, az Oxfordi Egyetem vendégtanára, korábbi kuvaiti miniszterelnök-helyettes, Shaukat Aziz, Pakisztán volt kormányfője, de a testület tagjai között van még Svájc, Ciprus, Marokkó, Szenegál, Chile és Indonézia volt külügyminisztere és a kínai állami fejlesztési kutatóközpont vezetője is.