2024. április 18., csütörtök

Beutazták a Kárpát-medencét

A vajdasági nagycsaládosok szervezete széles körű együttműködést folytat más külföldi, többségében magyar szervezetekkel

A Vajdasági Nagycsaládos-egyesületek Szövetsége, a Vancsesz az idén is folytatta korábban megkezdett széles körű együttműködését más, főként Kárpát-medencei magyar szervezetekkel – tudtuk meg Krizsán Vilmos elnöktől. Így jutottak el a szlovákiai Tallósra a Mátyusföldi Nagycsaládos-egyesület jubileumi ünnepségére, majd a bosznia-hercegovinai Banja Lukába az ikrek nemzetközi találkozójára, ahova vajdasági ikrekkel utaztak. Utána a Vancsesz megszervezte az első délvidéki családkongresszust, amelyre hét országból érkeztek vendégek.

A szövetség elnöke megjegyezte, hogy az ősszel jártak a tiszavasvári nagycsaládos-egyesület által szervezett találkozón Magyarországon, majd október derekán a romániai Brassóban részt vettek a 12. Civil Akadémián, amelyen bosznia-hercegovinai, horvát-, cseh- és magyarországi, vajdasági, valamint romániai magyar civil szervezetek vezetői találkoztak. Október 25. és 30. között Csongrádon részt vettek a Két keréken Csongrádon című projektumban külföldi partnerként, a programban 20 fiatallal és vezetővel szerepeltek. Krizsán Vilmos elmondta: fontosak ezek a találkozók, mert megismerik egymást, egymás munkáját, és tapasztalatot cserének. Továbbá a találkozókat mindig más országban tartják meg, így megismerhetik az ottani civil szervezetek tevékenységét és a térség történelmét. A találkozók kiválóak a kapcsolatépítésre is, amit az egyes projektumok kidolgozásánál is fel tudnak használni. A Vancsesz elnöke megjegyezte, hogy a szervezetek közül több már partner volt a különböző programjaikban.
– A Kárpát-medencei együttműködésünk egyik fő mozgatórugója a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Családlánc, amelyben az év végéig újabb találkozókra kerül sor – magyarázta Krizsán Vilmos. – Valószínű, hogy ennek az együttműködésnek köszönhetően még az év végéig anyaországi támogatást kapunk a péterrévei nagycsaládosházunk felújításához, illetve kibővítéséhez. Ez lenne az első olyan pénzösszeg, amellyel elkezdhetnénk a munkálatokat. Azt tervezzük, hogy az idén hozzákezdünk a lebontáshoz, tavaszra megkezdenénk a meglévő ház felújítását, a hozzáépítésre és a többi munkálatra azonban még várni kell. A Tartományi Nagyberuházási Alaphoz is adunk be kérelmet, hogy ki tudjuk annyira egészíteni az összeget, hogy legalább az első fázisát befejezhessük az építkezésnek – közölte Krizsán Vilmos.

A szövetség elnöke elmondta, hogy az elkövetkező hónapokban is több külföldi programot terveznek a Vancseszben. November 22. és 24. között a romániai Segesváron lesz egy néptánctalálkozó, amelyre a szövetség az adai Aranykapu ME táncosait szeretné elvinni. December 13-án Budapestre látogatnak Luca-napi találkozóra a ludasi Ludas Matyi ME mese- és versmondóival és az Aranykapu ME tagjaival. Továbbá január elején a kárpátaljai Beregszászra utaznának, ahol a helyi nagycsaládos-egyesület tart kétnapos foglalkozást gyerekeknek és felnőtteknek.