2024. április 16., kedd

Nem kivételeznek

Lazar Krstić pénzügyminiszter kijelentette, nem tesznek kivételt a hatvanezer dinár feletti bérek megadóztatását illetően, s azt vallja, létezik konszenzus a kormány megtakarító intézkedéseivel kapcsolatban.

„Nyomásgyakorlás van, de kivételt sajnos nem tehetünk. A szociális párbeszéd minden tényezőjével tárgyalunk, hogy konszenzust teremtsünk egy ilyen költségvetésnek és ezeknek az intézkedéseknek az alkalmazásához. Úgy vélem, ez a konszenzus megvan” – mondta Krstić a Szerbiai RTV híradójának vendégeként. Kifejtette, a következő évi költségvetés kialakítása során nem volt „politikai tárgyalás”, és a költségvetés korlátozó a kiadások szempontjából, de vannak olyan minisztériumok, amelyek több pénzt kaptak, példaként a kulturális és tájékoztatási minisztériumot említette. „Ez nemcsak azért van, mert a közszolgálati médiumokat a költségvetésből finanszírozzák, hanem a kultúra fejlődésére is többet kaptak, mint korábban” – mondta a pénzügyminiszter.