2024. április 19., péntek

Bombameglepetés Törökkanizsán, rangadó Zentán

Óriási meglepetéssel kezdődött a női Szuperliga ötödik fordulója, ugyanis az előrehozott mérkőzésen az Obilić csapata legyőzte a tavalyi döntős Novi Sadot. A két klub megbeszélése alapján a találkozót Törökkanizsán játszották, de a jegyzőkönyvet úgy készítették el, mintha Újvidéken lett volna a mérkőzés. A vendégcsapat Truzsinszki Viktória nélkül állt asztalhoz, mivel a szakvezetés pihentette őt (16 óra alatt 47 szettet játszott le a múlt hétvégén), s ezt a bánátiak ki is használták: a mérkőzés legjobbja Suzana Mendergiš volt, aki Anđelija Ratićot és Fenyvesi Anna Zsófiát is legyőzte, és a párosok találkozóján is oroszlánrészt vállalt a sikerből.

A múlt heti rangadó (Radnički–Novi Sad 4:3) után szombaton újabb, az alapszakasz első helyét illetően fontos mérkőzést rendeznek, ezúttal Zentán 17 órakor: a címvédő együttes a liga egyedüli veretlen csapatát, a Radničkit fogadja. A vendéglátó együttes első számú játékosa, Makszuti Anetta igen hullámzó teljesítményt nyújt az utóbbi időben: hét napja kikapott Slađana Krsmanovićtól a ligában, 24 órával később pedig mindenkit legyőzve megnyerte Vajdaság felnőttbajnokságát. A mérkőzést nagyban befolyásolhatja, hogy a vendégek közül a harciasságáról is ismert Barna Blanka, aki a Novi Sad ellen két mérkőzést is nyert, milyen napot fog ki.

Az 5. forduló programja, férfiak (szombat): C. zvezda–Partizan (17 óra), Vojvodina–Topličanin (14 óra), Kikinda–Obilić, Banat–Stenes (18 óra). Vasárnap: Požarevac–Spartacus (17 óra).

Nők (szombat): C. zvezda–Panonija (12 óra), Csóka–Versec, Vojvodina–Topolya, Zenta–Radnički (17 óra).