2024. március 28., csütörtök
BŐRGYÓGYÁSZAT

Ótvar

Elsődleges fertőzésként leggyakrabban a gyermekeknél fordul elő

Igen gyakori bőrbetegség. Valódi gyakoriságát azonban a fel nem ismert és jelentéktelen formák nagy száma miatt nem lehet felbecsülni.

Az ótvar pörkösödéssel járó, gennyes bőrfertőzéses folyamat, amely legtöbbször kisebb-nagyobb trauma útján a sérült felhámban (epidermiszben) indul meg. Az egészséges bőrön is vannak mikroorganizmusok (gombák, baktériumok). Ezek nagy része segít a bőr védekezése során távol tartani a szervezettől a valódi kórokozókat. Ha a bőr megsérül, a mikroorganizmusok bejutnak a szövetekbe és gyulladást okoznak. Bőrsérülést idéznek elő: állati harapások, rovarcsípések, különböző szőrtelenítési eljárások vagy bármilyen, a bőr felületét károsító tényezők.

Az ótvar elsődleges fertőzésként leggyakrabban a gyermekeknél fordul elő, mivel felhámjuk még nem fejlett, és így sérülékenyek. Gyermekközösségekben gyorsan terjed egyik gyermekről a másikra.

Leggyakoribb előfordulási helye az arc bőre, amelyet egyrészt nem véd ruházat, másrészt igen gyakran, fülfolyás vagy idült nátha miatti orrfolyásnál a testnyílások körül indul meg a kóros folyamat. Más esetekben sokszor megtörténik, hogy parazitás eredetű bőrfolyamatokat, rühességet és tetvességet kísér. Így tarkótájéki makacs ótvarosodásnál mindig szorgalmasan kell kutatni a tetvességet jelző serkék utána a hajzatban. Természetesen a testfelület bármely más részén is megjelenhetnek az enyhén viszkető, apró hólyagok. A gennyes hólyagok felszakadása után visszamaradó hámhiány erősen váladékozik, rajta mézsárga pörk alakul ki, mely szívósan tapad a bőrfelülethez. Vakarással a környező bőrfelületekre is átterjed a kórokozó. A közeli nyirokcsomók gyakran duzzadtak. A párás levegő, a rossz szociális-higiénás környezet vagy a már fennálló, a szervezet ellenálló képességét gyengítő betegség kedvez a terjedésnek.

Az impetigót napjainkban leggyakrabban a Staphylococcus aureus, valamint a Streptococcus beta haemolyticus nevű baktériumok okozzák.

A kezelés célja a kórokozók elpusztítása, a tökéletes gyógyulás szavatolása és a késői lehetséges szövődmények elkerülése. Legfontosabb, hogy a pörköket eltávolítsuk. Mivel a pörkök szívósan tapadnak, ezért eltávolításuk szappanos, langyos vizes mosdatással történjen! Ezenfelül a fertőzött területet naponta kétszer antibakteriális kenőccsel kell bekenni, és általában szükség van a szájon át szedhető antibiotikumra, mely segíthet az egész szervezetet érintő szövődmények megelőzésében. A bőrbetegség fertőző, tehát szükség van a külön törölköző használatára, és kerülni kell a közeli bőrkontaktust más emberekkel.

A bőrelváltozások rendszerint nyomtalanul gyógyulnak, de nem ritka a kiújulás, főleg a gyenge ellenálló képességű betegek esetében. Az ekcémás bőrfelületeken igen gyakori az ótvaros felülfertőződés.