2024. április 20., szombat

Autóiskola nélkül maradhat Zenta?

Életbe lépett az a rendelet, amely egyebek mellett újbóli bejegyeztetésre kötelezte az autóiskolákat, amelyeket csak abban az esetben kapnak működési engedélyt, ha megfelelnek az eddiginél lényegesen szigorúbb feltételeknek.
 A szigorítások kapcsán arról érdeklődtünk a zentai autóiskolákban, hogy miképpen vélekednek a minap érvénybe lépett intézkedésekről, s mennyire tudnak megfelelni ezeknek.

Nyilas Árpád, a Crveni Signal Plus oktatója elmondta, hogy tavaly már történtek változások, amelyek leginkább az autóiskolák tanulóit érintették (a gyakorlati oktatás óraszámának a megnövelése, az elsősegély-nyújtási ismeretek elsajátítása és a vizsgák terén stb.), amelyek által lényegesen megnőtt a hajtási engedély megszerzésének a költsége. A jelenlegi intézkedések viszont az autóiskolák tulajdonosainak az életét nehezítik meg.
Az új szabályzat értelmében többek között az autóiskoláknak 25 négyzetméteres tanteremmel és 8 négyzetméteres irodahelyiséggel kell rendelkezniük. Mind a 17 engedélykategóriához biztosítani kell a gépjárművet is, a B kategóriás tanfolyamhoz pedig legalább 3 oktatóval és ugyanennyi személygépkocsival kell rendelkezni.
–Ha azt vesszük figyelembe, hogy az idén kb. húszan iratkoztak be az iskolánkba, akkor nem nehéz utánaszámolni, hogy az iskola működése mennyire lesz kifizetődő – jegyezte meg Nyilas Árpád. Elmondta azt is, hogy mivel Zentán, Magyarkanizsán és Nagykikindán is van kirendeltségük, elegendő oktatójuk viszont nincs, ezért a kérvényüket úgy adták át, hogy Magyarkanizsára irányították az összes instruktort és járművet.

TÚL RÖVID A ZENTAI GYAKORLÓPÁLYA

Az új szabályzat előírja a rutinműveletek elsajátításához szükséges gyakorlópálya méreteit is, amelynek a B kategóriás képzéshez 51 méter hosszúnak és 7 méter szélesnek kell lennie. A zentai autóiskolák által használt, az egykori kaszárnya területén lévő pálya viszont csupán 45 méteres, vagyis nem felel meg az új előírásoknak. Úgyszintén gondot jelent, hogy az oktatásról hang- és képanyagot kell készíteniük, az elméleti vizsgát pedig számítógépen kell majd lebonyolítani, amelynek hálózatban kell lennie a rendőrséggel. Ennek kialakításához viszont semmilyen hátteret nem kaptak az illetékesektől.
Mindezek ellenére az autóiskola zentai kirendeltségét egyelőre nem zárják be, viszont az oktatást és a vizsgáztatást is felfüggesztik, s el kell telnie bizonyos időnek ahhoz, hogy kiderüljön, kifizetődő-e egyáltalán a zentai kirendeltség fenntartása.

A téma kapcsán felkerestük Harmat Tibort, az Adán és Zentán egyaránt tevékenykedő Zeleni Signal autóiskola tulajdonosát is, aki elmondta: úgy érzik, hogy megvannak a feltételeik, ezért kérelmezték bejegyeztetésüket, s be is fizették a működésükhöz szükséges illetéket. Most arra várnak, hogy a felügyelők átvegyék az iskolájukat. A gyakorlópálya rövidsége miatt azonban Zentán nekik is problémáik lesznek.
– Szerintem a községi vezetésnek kellene lépnie az ügyben – jegyezte meg az autóiskola tulajdonosa. Hozzáfűzte, hogy a közlekedésbiztonsági törvény értelmében a szabálysértőkre kirótt büntetésekből, az önkormányzat számlájára befolyt pénzből kötelesek lennének egy gyakorlópályát kiépíteni a lakosság számára.

VAN, AKI FELADTA


Az előző kettő, a bejegyzési eljárást már elindító vállalkozással szemben a Tempo-Co autóiskola tulajdonosa úgy döntött, hogy felfüggeszti tevékenységét. Ljubomir Butulija elmondta, hogy egy kis vállalkozás tulajdonosaként kivár, annál is inkább, mert a néhány napja érvényes előírások értelmében nincsenek meg a feltételei az autóiskola működtetéséhez. Butulija szerint egyébként most is elsősorban az autóiskolák hallgatóin fog csattani az ostor.