2024. március 29., péntek

Forbes: Már nem Obama, hanem Putyin a legbefolyásosabb

Már nem Barack Obama amerikai elnök, hanem Vlagyimir Putyin orosz államfő a legbefolyásosabb ember a világon a Forbes magazin szerdán közzétett listája szerint.

A listát 2009-es hivatalba lépése óta vezető Obamát a kínai elnök, Hszi Csin-ping követi a harmadik helyen. Az összesítésben egyébiránt 17 állam- és kormányfő kapott helyet.

A negyedik helyre Ferenc pápát sorolta a Forbes, amely Angela Merkelt tartja a világ ötödik legbefolyásosabb emberének. Előkelő helyezésének köszönhetően a német kancellár továbbra is a legbefolyásosabb nő a világon. Vele együtt összesen kilenc nő szerepel a 72 fős listán, 2011-ben és 2012-ben még csak hatan, az első, 2009-es listán pedig csak hárman voltak.

Dilma Roussef brazil elnöknő a 20., Sonia Gandhi indiai politikus a 21., a Nemzetközi Valutaalapot vezető Christine Lagarde a 35., az Egészségügyi Világszervezet élén álló Margaret Chan pedig az 59. helyen áll, de szerepel a listán Dél-Korea nemrég hivatalba lépett elnöknője, Pak Gun Hje is.

Hatodik a listán a Microsoft-alapító Bill Gates, akit az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed távozó elnöke, Ben Bernanke követ a hetedik helyen. Az első tízben Abdallah bin Abdel-Aziz, Szaúd-Arábia 89 éves királya, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke, valamint Michael Duke, a Wal-Mart áruházlánc elnök-vezérigazgatója kapott még helyet.

Kiszorult a közvetlen élmezőnyből David Cameron, a britek 47 éves miniszterelnöke „csak” a 11. lett. Egy hellyel van mögötte a világ nemrég még leggazdagabb embere, a mexikói Carlos Slim, az America Móvil távközlési cég tiszteletbeli elnöke, aki családjával együtt szerepel a listán. A 13. egy másik milliárdos, Warren Buffett befektetési szakember. Francois Hollande francia elnök csak a 18.

A világ legbefolyásosabb embereinek listáján Mark Zuckerberg a legfiatalabb a maga 28 évével. A Facebook alapítója a 24. lett, így épp csak egy hellyel van Ali Hamenei iráni ajatolláh mögött. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő már a tech-guru mögé szorult, csak a 26.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a 32. helyet szerezte meg a Forbes összesítésében, amelyben Bill Clinton annak ellenére is a 43., hogy már 2001 óta nem ő az Egyesült Államok elnöke.

Érdekesség, hogy a listán – a 62. helyen – szerepel az amerikai Legfelső Bíróság elnöke, John Roberts, valamint a hírhedt drogbáró, Joaquin „El Chapo” Guzmán, a Sinaloa drogkartell feje, aki a 67. Mögötte két hellyel Sep Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke található. A listát Janet Yellen, a Fed következő elnöke, jelenlegi alelnöke zárja.