2024. március 29., péntek

Újabb vád Saša Dragin ellen

Az ügyészség szerint Saša Dragin volt mezőgazdasági miniszter egy általa meghozott szabályzattal veszélyes anyagok behozatalát tette lehetővé Szerbiába. A volt tárcavezetőt és húsz (tettes)társát a szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészség egyébként azzal vádolja, hogy a szerb kormány rendelkezéseivel ellentétben árusítottak állami támogatású műtrágyát. Az új bűnvádi feljelentés szerint Dragin 2009 augusztusában mezőgazdasági miniszterként úgy hozott meg egy szabályzatot, hogy az nem tartozott a tárcája illetékességébe. A szabályzattal a műtrágya kivizsgálását módosította, méghozzá úgy, hogy drasztikusan megemelte a műtrágya radioaktív sugárzásának legfelsőbb határértékét. Az intézkedésének köszönhetően Szerbiába 2900 tonna magas radioaktivitással szennyezett import műtrágya érkezett. A szabályzat másfél hónapig volt érvényben.

Dragint és egyebek mellett Zvonimir Nikezićet, Radosav Vujačićot, Mihajlo Grujićot, Borislav Stojkovićot, Dragan Tanaskovićot, Dragan Mitićet, Gordan Markovićot és Aleksa Obradovićot tavaly novemberben tartóztatta le a rendőrség, azóta előzetes letartóztatásban vannak. Dragin jelenleg házi őrizetben van, az előkészítő tárgyalást november 7-én folytatják.

A Szervezett Bűnözéssel Megbízott Ügyészség május 22-én emelt vádat a csoport ellen. Mint az korábban elhangzott, a vádlottak 2009 és 2010 folyamán az állami költségvetést legalább ötmillió euróval károsították meg. A vádirat szerint a szerb kormány, amelynek Dragin is tagja volt, rendeletet hozott, mely szerint a földműves-szövetkezetek, a mezőgazdasági birtokok és a részben állami tulajdonban lévő mezőgazdasági tevékenységre bejegyzett vállalatok alacsonyabb, kedvezményes áron juthatnak műtrágyához.